2009. február 28., szombat

apa


Most tudok úgy beszélni Róla, hogy nem sírok!
Január 11-én hosszú betegség után elhunyt az apám.
Nem tudtam sem arról, hogy beteg, sem arról, hogy meghalt. :(
Szerkesztőségben dolgozom, tehát a másnapi újságot az elsők között látom, így tudtam meg, hogy egy ugyanolyan nevű és életkorú férfit, mint az apám, MÁR eltemettek....
Még akkor, aznap iwiw-en irtam a "mostohatesómnak".
Az alábbiak részletek a neki küldött levelekből.

Ma már bőgtem egy sort, mit tagadjam: padlót fogtam, ugyanis a holnapi (pénteki) újságban olvasom a gyászhírek között, hogy M. K. 81 évesen..., ...végakarata szerint... szűk családi körben... Most már csak remélni tudom, hogy nem Ő, az apánk utólagos gyászhírét olvastam ma, hiszen tkp. lehet több M. K., még ha a 81 éves kor kicsit szűkiti is az esélyt.
Talán butaság, hogy hirtelen Rá gondoltam, de hidd el, nagyon hiányzik annak ellenére, hogy azt mondta: már inkább nem akar látni engem.
Bízom abban, hogy - ígéretedhez híven - szólsz majd, ha valami betegség megtámadja (minél kesőbb, remélem!), és akkor is, ha neadjisten - bár ez az élet rendje - meghal.
Még a temetés előtt.
Hidd el, nem zavarnám a szűk csaláadi kört, de úgy érzem, én is a része vagyok (apánknak), és szeretném, ha tudnám, hol a végső nyugvóhelye.
***
Nem írtál erről a betegségéről (sem), amikor megkérdeztem, mi van vele.
Sajnos.
Bár most már nem lehet változtatni, a megtörtént dolgokat nem lehet meg nem történtekké tenni, tudom jól.
A szomorúság, a lelkem fájdalma a sajátom, nekem kell elszámolnom majd vele, ha odakerülök.
Igazság: nos, ez az, ami ebben az esetben - szerintem - sem egészen egyértelmű, hiszen ahány résztvevője van a történetnek, annyiféle.

Nem mentegetőzöm: bizonyára hibás vagyok. Ám legalább ennyire "hibás" volt Ő is, te is, anyukád es anyukám is abban, hogy olyanok lettek a családi szálak, amilyenek.

Bevallom, nem csak az fáj, hogy nem lehettem ott a temetésén.
Nem csak az bánt, hogy nem mondtad el - holott megígérted! -, hogy mi történt.
Nem csak a kitaszítottság, az egyedül maradás fájdalmát érzem.
Nem.
Nem csak.

Mert én tudom, amit esetleg te nem: mennyire ragaszkodtam hozzá kisgyerekként, és hogy miylen nagyon hiányzott, mikor nagyobb/idősebb lettem.

És valoszínűleg azt sem tudod, hogy akárhol jártunk is anyuval (kirándulások, alkalmanként üdülések), mindig mindenhonnan küldtem neki képeslapot, mert gondoltam rá, es mert úgy véltem, örul majd nekik.

Mint ahogyan szerintem arról se tudtal (de most elmondom, még ha kegyetlennek tartasz is), hogy az esküvői meghivót személyesen vittem el a (utca, házszám) -be, anyukád vette át...
A szertartás egyébkent nagyon rövid es valóban szűk körű volt olyannyira, hogy 12-en vettünk részt rajta, a "lagzi" pedig este fél héttől volt a Libertében, és már aznap este a 9 óra mindenkit otthon ért.

Igen, ugyanis anyukámat akkor méhnyakrákkal kezelték Szegeden, és örültünk, hogy annyit is kibírt, amennyit feltétlenul el kellett viselnie a majd' negyfenfokos kánikulában.
De bármilyen emlék felidézese csak magyarázkodasnak hat(hat) részemről.

Kár. Nagyon nagy kár, hogy így alakult...

Ha abban sírban nyugszik, aminél látni szoktalak, akkor tudom, hogy hol pihen...
Köszönöm, hogy meghallgattál.
Talán korábban kellett volna ezeket elmondanom?
lehet...
***

Nem magyarázkodom, főleg nem hazudok. Magamnak sem. Neked meg miért tenném?
A képeslapokat mindig saját kezűleg dobtam be az adott település postáján lévő ládikóba, tehát feladtam őket.
Anyukádat nem állt szándékomban bántani, sajnálom, ha ezt érezted ki a szavaimból.
Nagyon kerlek, ezt olvasd el!
Még akkor írtam, amikor legalább veled kapcsolatba kerultem.
Lehet, sőt talán biztos, hogy az esküvői értesítőt adtam postára, miután nem jött el az esküvőnkre.
De mondom: személyesen vittük el hozza a meghívót, amiből összvissz 10 darab készült, és 15 az értesítőből. Ebből azért láthatod, hogy mennyire sokaknak mondtuk el. Nem titkolózásképpen, csak valahogy nemigen akartunk nagy felhajtást, illetve anyukám betegsége miatt sürgettük az egészet, mert kétséges volt az állapota.
Köszönöm neked, hogy még a betegágyánál is meg-megemlítettél neki!
Valóban megtettél mindent, nem tudhattad, hogy ennyire megkeményedett a szíve irányomban.

Nem tudok mást mondani: sajnálom.

Ami a legszörnyűbb, hogy nem mondhattam meg neki, hogy valojában mennyire hiányzik, és mennyire szeretem.
És hidd el, ez akkor is igaz, ha nem "úgy látszott"!
***
Most mar egyszál magam vagyok ebben a világban.
Te, ha "féltestvérként" is, a részem vagy. Vagyis részei vagyunk egymásnak.

Jó lenne, ha nem a harag és az egymásra mutogatás lenne a kapocs, ami összeköt bennünket.
***

Bevallom, örökségre nem gondoltam soha, és nem lep meg, hogy (ha esetleg lenne is miből) apu nem gondolt rám, ill. kihagyott az elosztásból!
Úgyhogy ez nem zavar, még csak nem is bánt.

Természetesen egyénfüggő, hogy ki miként élte meg a dolgokat "anno", es az emlékezet is huncut egy dolog...

Nem, mégsem bírtam ki bőgés nélkül...
... és idekapcsolódik egy idézet is:
„Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek? ... még akkor is és talán éppen akkor, ha kizárólag és egyedül az ember az, akinek múltjáról kérdés és szó esik: ez a rejtélyes lény, aki a magunk természeti-gyönyörűséges és természetfeletti-nyomorúságos létének tartálya, s akinek titka érthető módon minden kérdésünk és szavunk alfája és ómegája, s minden szavunkat hévvel és szorongással és minden kérdésünket izgatott sürgetéssel telíti. Mert éppen ekkor történik az, hogy minél mélyebben fürkészünk, minél messzebbre hatolunk és tapogatózunk a múlt alvilágába, az emberinek, történetének, művelődésének kezdeti alapjai tökéletesen megmérhetetlennek bizonyulnak, s .... tovább húzódnak vissza a feneketlenségbe. ... a kikutathatatlan incselkedő játékot űz: látszatmegállókat és úti célokat kínál, melyek mögött, amint elértük őket, újabb múltszakaszok tárulnak föl, ahogy a partjáró bolygása sem ér soha véget, mert minden egyes megmászott agyagos fövenykulissza mögött új távolságok csábítanak új hegyfokok felé.”
(Thomas Mann: József és testvérei)

szóláncreakció


wow!

ő küldte ezt a láncszemet mára:)


tévéműsorszórásnégyzetrácsvonal.

miért keserű?

Tegnap tecsóban voltam és vettem egy kancsót*, Britát, mert aszonták, hogy az jó.
Hát nem tudom. Nekem keserű a víz, amit kiöntök belőle.
Talán azért, mert csapvízen szocializálódtam? Vagy a cégnél lévő 25 literes "tiszta víz" íztelenségéhez vagyok szokva?
Most akkor van egy vízszűrős szerkentyűm, és iszom a keserű vizet...

*természetesen szűrővel együtt, sőt két doboz szűrőt pluszban

2009. február 26., csütörtök

holnap, azaz pénteken ...


... délelőtt
11 és kb. 11:30 közt,
ugye,
gondolsz rám
te is?
Update:
köszönöm,
hogy gondoltál rám!
Hogy ezért, vagy éppen ennek ellenére
történt az, ami, nem tudni.
:)
Jövő héten ugyanekkor ugyanott...
a gondolás akkor is érvényben lesz!

szóláncreakció






Új rovat indul!

1/nap


záporesőkabátzsebóramutató

és persze szívszappanoperaelőadásvétel


(lehet csatlakozni!)

2009. február 23., hétfő

éppen tegnap mondtam szembekollégának, hogy ide el kell mennem egyszer




You Belong in Dublin



Friendly and down to earth, you want to enjoy Europe without snobbery or pretensions.

You're the perfect person to go wild on a pub crawl... or enjoy a quiet bike ride through the old part of town.

2009. február 22., vasárnap

2009. február 18., szerda

az élet költői kérdése, avagy miért igen, ha nem

Nos, igen...
Miért, vagyis miért nem?
Azaz eddig miért nem, és ha eddig nem, akkor most mégis miért igen?
Érdekes dolgokat produkál az élet.
Utolsó: november 21. Aztán semmi. Egészen tegnapig. Most meg "niagara"...
Vajon mi lehet az oka?

2009. február 14., szombat

Még a felhők is...


... valentinoznak ma.

Nem tudom, miért - pedig DE!! -, ám én azt szeretném, ha mindennap "Valentin-nap" lenne.
Nem csak nekem. Nem csak neked.
Mindenkinek.

a képet Tőle kértem/kaptam. Köszönöm! :)

én vagyok az, el ne szaladj!

csak ruhát váltottam.
hiszen varietas delectat - a változatosság gyönyörködtet.
hm, vagy mégsem?

remélem, nem lettem riasztó

2009. február 10., kedd

érdekes, most meg ezt dobta a gép. új DNA




You are an Encouraging Creator.
personalDNA
about you
You are a Creator
Your imagination, confidence, willingness to explore, and appreciation of beauty make you a CREATOR.
You are independent, and you enjoy your self-sufficiency.
Defying convention, you are very innovative, and you have a vivid imagination.
The look of things is important to you, and you have a keen eye for aesthetic beauty in multiple arenas.
You have a strong interest in what is new and exciting—and that includes forging ahead with new ideas, not simply discovering what is already out there.
Your eagerness to seek new and varied experiences leads you into many different situations.
You're not set on one way of doing things, and you are creative when it comes to finding novel solutions to complex problems.
You trust yourself to be innovative and resourceful.
Your confidence allows you to take your general awareness and channel it into creativity.
You're not one to force your positions on a group, and you tend to be fair in evaluating different options.
You prefer to have time to plan for things, feeling better with a schedule than with keeping plans up in the air until the last minute.
You do your own thing when it comes to clothing, guided more by practical concerns than by other people's notions of style.
Generally, you believe that you control your life, and that external forces only play a limited role in determining what happens to you.

If you want to be different:
Appreciate the earthly, practical elements of things—there is beauty in form as well.
While you are good at thinking abstractly, focusing on details a bit more may help you discover things about the world.


You are Encouraging

Your outgoing nature, understanding of others, and directness make you ENCOURAGING.
You want others to do well for themselves, and you generally believe in their abilities.
You often know what's good for people because of your caring nature and your worldview.
When you care about someone, you don't keep it to yourself: you are good at letting people know that you're thinking of them.
Because you trust people, you take violations of that trust very seriously.
You thrive in social situations, and even though you know who you like and who you don't like, you can interact well with many different types of people.
You have a healthy respect for people who have earned what they have, and you strive to be similar to successful others.
You are a loyal friend and a good listener.

If you want to be different:
Sometimes, in the course of being encouraging, you can be a bit judgmental—this can make it more difficult for others to follow your advice.
While you are an expert at getting the most out of the world and taking advantage of many experiences, you might gain some insight by taking the time to be alone, reflect on things, or just observe the goings-on in the world.

most ilyen a hangulatom


„Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésse,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?”
(Babits: Psychoanalysis Christiana)

2009. február 7., szombat

Personal DNA - értékelés

You are an Idealist

As an IDEALIST, you are distinctive for your integration of confidence, imagination, willingness to explore, and desire for competence over style.

You have a strong capacity to comprehend the inner workings of things, finding new ideas and innovative insights to feed your curious nature.

You are quite comfortable in the realm of abstract thought. You don't need a practical solution to every one of life's questions.

You are comfortable with the decisions you make in life. You don't need to second-guess yourself, or seek a lot of opinions before you make up your mind.

You enjoy the routines that you have created in your life, and don't feel the need to shake things up just for the sake of change.

You generally succeed at what you do, and others would describe you as successful.

It is important to you that products be efficient – looking good has to come second to working well.

You aren't the kind of person who needs to collect stylish items in an attempt to create an attractive environment – you know that what matters most is function, not style.

You're not afraid to let your emotions guide you, and you're generally considerate of others' feelings as well.

You prefer to have time to plan for things, feeling better with a schedule than with keeping plans up in the air until the last minute.

You do your own thing when it comes to clothing, guided more by practical concerns than by other people's notions of style.

Generally, you believe that you control your life, and that external forces only play a limited role in determining what happens to you.

If you want to be different:

You take time to explore your own thoughts and ideas, but this experience would only be heightened if you opened yourself up even more to others' ideas.

Your faith in yourself and your lifestyle is well-founded, but the occasional foray into the unknown might broaden your perspective and help you see things differently.

You are Attentive

Because you like spending time with others, understand their feelings, and often know what is best for them, you are ATTENTIVE.

Some people are merely concerned about others, but you take action, helping people when you have the opportunity.

Although you care about others, you are hesitant to trust them to act in the best way on their own.

You don't let your concerns with people go unnoticed: if someone has hurt your feelings, that person will hear about it.

People energize and excite you—you are able to have fun and be yourself when you're around others.

You also learn a lot about yourself by talking things out with people, even if you don't always share things that are important to you.

You have a strong sense of right and wrong, and you're not hesitant to express yourself.

Understanding the dynamics of a situation is an important skill that you have, and you often intervene to clarify things for others.


If you want to be different:

You care about people, but finding the ones you can truly trust will allow you to get closer to them.

While you have strong opinions about what is right and wrong in the world, you risk coming across as judgmental—be sure to consider different perspectives when voicing your opinion.

personal DNA

nialannál találtam


personal DNA, az enyimé:

2009. február 2., hétfő

én is szeretnék ilyent építeni!

Magyarországon is esett már hó, de nálunk még nem!
Pedig úgy, úgy szeretnék már egy ilyent! :)

az én szivárványom

Hát, én megmondtam, hogy kedvencem a zöld szín.

Na de az azért furcsa, hogy "mások" is mindig ezt mondják! :)

Your rainbow is shaded green.


What is says about you: You are an intelligent person. You feel strong ties to nature and your mood changes with its cycles. Those around you admire your fresh outlook and vitality.

Ezek szerint csak van benne(m) valami zöld... :)

Jóvanna, nem kell mindjárt bólogatni és helyeselni: „persze, mert MÉG éretlen vagy!” :P

2009. február 1., vasárnap

mai jóslat -- kicsit későn, de jobb későn, mint holnap :)

Nincs még egy olyan mélyre ható beavatkozás a szervezet működésébe, mint a terhes múlt energiáinak a megváltoztatása.
Megváltozik a DNS-ed, megváltozik a szíved, az energia beléd áramlik, s így tovább fogsz élni.

függőségeim

Citromfű hívott játékba, és én - mint gyermeki lélek, de azt is mondhatnám, hogy homo ludens - örömmel veszek részt benne.

Az más kérdés, hogy hamarabb kellett volna megírnom ezt a bejegyzést, ugyanis a keringőre felkérő bejegyzésengedélyező kódja ez volt: „siess”. Aztán valamiért nem akaródzott. No, nem a sietés, hanem az "alkotás". És sejtem is az okát: szerintem nincs 5 darab függőségem. Vagy több, vagy kevesebb.
Nézzük hát:
internet
csokoládé (lásd Gombóc Artúr-os bejegyzés)
olvasás (= munka)
Nem tudok többet felsorolni. A sorrend sem tükrözi a tényleges sorrendiséget: váltakoznak. Bár az internet - sajnos? - mindenképpen elsőséget élvez, hiszen az olvasás nagy részét is a világhálón teszem.
Régebben (netnek még nyoma sem volt kies hazánkban) rengeteg levelet megírtam. Igen, kézzel! :) Több, nem is vékony könyvet megtöltene, ha kötve-fűzve kiadnám...
Nem cigizek
Nem iszom
és
Nem nőzök! :P


Workalholic vagyok többek szerint. Lehet. Tény, hogy nagyon szeretem a munkám, és úgy gondolom, egész jó vagyok benne. Igaz, csakis így érdemes!
Kíváncsi vagyok Aliz, Constance, Linda , M. és Tükör függőségeire. Illetve bárki, aki kedvet érez, hogy leírja, tegye meg, de "szóljon" nekem (is)!

Escher + én = szereTem


Dolgoznak, teszik, amit tenniük kell, és azt adják, amijük van.