2010. január 6., szerda

így érzek most

Eljön az idő, amikor minden kijárat lezárul, mintha viasszal tapasztanák be. Ülsz a szobádban, a testedben érzed a szúró fájdalmat, ami összeszorítja a torkodat és veszélyes kis könnyzacskókká préselődik a szemed mögött. Egy szó, egyetlen mozdulat és mindaz, ami felgyülemlett benned - elmérgesedett harag, elüszkösödött féltékenység, teljesíthetetlen vágyak - kirobban belőled dühös, tehetetlen könnyekben, zavart zokogásban és hüppögésben, és mindez nem is szól senkinek. Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el. - Nem, nem. Ebben a szörnyű, új függetlenségben a veszedelmes, intő fájdalmat érzed, a kevés alvás és a túlfeszített idegek játékát és azt a sejtést, hogy ezúttal a kártyákat ellened rakták, és a halom egyre nő. Kijárat kell és mindet plomba zárja. Éjjel-nappal a magad csinálta sötét, szűk börtönben élsz.


Sylvia Plath

6 megjegyzés:

Helgiebaby írta...

Én is így érzek most... mennyire jól megfogalmaztad az érzéseimet!

Náncsi írta...

végigjártam.. még öngyilkossággal is "kacérkodtam" deszép.. egy ajtó volt nyitva.. a templomé..
""Nincs kar, hogy átöleljen, nincs hang, hogy azt mondja: jó, jó. Aludj és felejtsd el.""
az az érzés, hogy leadod minden terhed, és nem egy emberi kézre, szóra vársz, hihetetlen nagy csoda. Én soha nem voltam még olyan boldog, mint mikor ezt megtettem.. emberben keresni a boldogságot szinte mindig csalódás.. emberben keresni az Istent.. az az igazi feladat.

Lora írta...

jajjj

Agnes. írta...

Ez nagyon szomoru:(

Kék Paripa írta...

Vigyázz magadra Oximoron! Írjál ide minél többet, az talán segít.

szindbad írta...

Szoszego voltam, bevallom. Jo ideje Magara sem neztem, ahogy meg is igertem. Most ugy ereztem, kell.
Ez az egesz szomoru, hatalmas baromsag.
Egy fraszt. MIndeg van nyitott ajto.
Miert pazarol meg mindeg? Tehetseget csereli hulye gondolatokra.