2009. december 31., csütörtök

boldogat!


egy másik év, egy másik hónap, egy másik nap,
mosolyok és könnyek más miatt
másik ősz, nyár, tél és tavasz
csak én maradok ugyanaz 

mi mást kívánhatnék, mint amit magamnak is:
egészséget
munkahelyen munkát
szerelmet
boldogságot
szerencsét
pénzt
tervek / álmok valóra váltását
boldogságot
egészséget

2010 küszöbén

számvetésféle 2009-ről

ami jó volt:
  • megmaradt a munkahelyem, és úgy tűnik, még számítanak rám
  • 1 év után ismét találkoztunk 
  • beloptam magam a "Tanár Úr" 3 előadására (hála neked, Lora!)
  • MÍA-kurzus

és ami rossz:
  • 1 év után találkoztunk ismét
  • eltörtem a jobb csuklóm
  • 2009 karácsonya
időrend és fontosság nem biztos, hogy fellelhető a fentiekben.
ennyire mókuskerékbe zártam magam, vagy mifene, mert ezek olyan semmik a többiekéihez képest
ha eszembe jut valami, beírom még 

2009. december 28., hétfő

2009. december 26., szombat

és valóban


amikor (ismét, merthogy tavaly is) a fejre állított karácsonyfa képét illesztettem be, nem tudtam, hogy VALÓBAN fejre áll majd ez a karácsony.

kezdődött a szentestével, mely inkább volt délután, mint szent, mindenesetre megadta az „ünneptelenítés" alaphangját.
igen, én voltam a hibás. ki más?
ha hibás valami, az én vagyok, ha hibázik valaki, az én vagyok, én vagyok a hiba és a hibázat egy személyben. mindig. mindig? nem biztos, de most én voltam. bevállalom, akár dr. csernusnál is.

a csendes éj, a mennybőla zangyal, a kiskarácsonynagykarácsony helyett b.zmegek, k.rvaéletek, b.dösp..ak és - ha már káromkodás, legyen súlya is! - az elmaradhatatlan lóf.szok fortisszimója zengett a konyhánkból.
sajnos.
és a néma csend honolt a lakásban, egy szó nem sok, annyi nem hagyta el egyikünk száját sem.

*********************************
aztán meg, mondanom sem kell talán, hiszen blogtoposz (jé, új szó?) a tegnapi nyári zápor-zivatar dörgéssel-villámlással huszon-akárhány fokkal - mínuszok, havazás, hóemberszagú tél helyett.

ha sejtettem volna, hogy a karácsonyt egyetlenegy képpel ennyire a feje tetejére állítom...

2009. december 24., csütörtök

boldog karácsonyt mindenkinek!

Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (....)
Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
(Márai Sándor)



Karácsonyi ajándék ötleteim:

az ellenségednek megbocsátás,
az ellenfelednek türelem,
a barátodnak szeretet,
a partnerednek szívesség,
mindenkinek jóindulat,
minden gyermeknek egy jó példa,
magadnak tisztelet.
(Oren Arnold)

2009. december 21., hétfő

angyali

Ő az én angyalom:
Jejazél
„Ez az angyal képes felszabadítani minden alól, ami elnyom, gúzsba köt, gyötör, fojtogat, kínoz, zaklat, nyugtalanít, szorongással tölt el minket. Ez az angyal olyan, mint Zorro, a felszabadító. Mivel a Holddal áll kapcsolatban, hatalma van a könyv- és lemezkiadás, a sajtó, a média, a mozi területén, vagyis minden felett, ami képpel, képzelettel van összefüggésben. Pártfogoltjainak izgalmas élet juthat osztályrészül.”

2009. december 19., szombat

serendipity

„a serendipity egeszen pontosan veletlen szerencset jelent, de ugy, hogy elindulok valamilyen cellal es egy sokkal ertekesebbet talalok helyette ugyanott”

végre!! megtudtam, mi a legkedvencebb angol szavam pontos jelentése!
köszönöm, Agnes!

2009. december 11., péntek

ki érti?

nem én: mondtam mar, hogy az a legrosszabb, amikor van hol, van kinek, de minek :D ?
én: ezt most nem ertem
nem én: ez az uj jelmondatom!

(aki érti ezt, magyarázza el nekem, pls!)

2009. december 8., kedd

díjat kaptam :)



köszönöm, altair!
kinek adom? mindenki, aki a jobb sávban a kedvenecek közt szerepel, vegye-vigye, mert egyáltalán nem a véletlen műve, hogy ott a nevük! :)

mint a makk!

kutya bajom: egészséges vagyok, mint a makk!
legalábbis a vasárnapi „dádhásságob” elillant.

a cég papírtörülköző-készletét megdézsmáltam?
úgy néztem a kollégákra, hogy pusztán a látványomtól táppénzen érezhették magukat?
fájt a torkom, köhögtem, tüsszögtem, folyt a könnyem-taknyom?
lázas voltam aznap este?

igen. igen. igen, igen, igen, igen. igen.

és mintha az egészet elfújta volna a tegnapi szél, hiszen kutya bajom: egészséges vagyok, mint a makk.

 (most vagy ennyire erős az immunrendszerem, vagy pedig ért valamit a háegyenegy-oltás!)

2009. december 6., vasárnap

csak deb H1N1?

bevallob, deb tudob, bi lehed ez. vagyis tudob, hogy bicsoda, csak azddeb, hogy dádha, egyszerű idfluedza, avagy a rettegett iván H1N1 vírus szállta beg a szervezetebet.
ba délutad tört ráb a tüsszögés, az orrfolyás. a köhögés és a torokfájás csak básodlagos nemi jelleg tüdet. bég dics lázab, de a szebeb ég, csillog, bi't a salamon töke  hajdali harbat, bikor rásüt a dapsugár.

2009. december 5., szombat

2009. december 1., kedd

sejtettem én, mint macska az esőt

, hogy nem egészen élek bűnben, ha neadjisten megeszem sok-sok csokiscsokit, és szerintem senki nem vethetne habtestemre semmiféle követ vagy kőszármazékot, ha a leírt "paráznaság" alapján ítélne el.
(egyébként meg: "ne ítélj, hogy ne íteltess!")

Ugyanis a hét főbűn by wikipedia:
1. A kevélység.
2. A fösvénység.
3. A bujaság.
4. Az irigység.
5. A torkosság.
6. A harag.
7. A jóra való restség.

ezek közül talán (hangsúlyozom: talán) csak a torkosság bűnét gyakorlom olykor-olykor.
most már későre jár, az agykerekeim is lassabban forognak, de ez a "memo" nekem, hogy tudjam, azaz ne          felejtsem el, amit ezzel kapcsolatban írni akartam.