DISC index, avagy a csapatépítés eredménye

természetes stilus:       felvett stílus:
D=56                         D=25
I = 60                         I=60
S=32                          S=32
C=88                         C=74

a többiről (talán) majd később

szivárvány

igaz, nem a  klasszikus sorrendben, de  ha jól látom, a bal lábfejem, a bokám környéke (sőt a lábszáram egy része is) a szivárvány szinte összes színében pompázik.
kivételt képeznek a világosabb árnyalatok.
látványnak eléggé bizarr, viszont lehangoló.
ó, csak a sárgát látnám, már!

ami a szívemet nyomja

mázsányi súlyként terpeszkedik lelkemre, remegek alatta. Damoklész kardja (majdnem) semmi ahhoz képest, amit érzek.
kedden mentem dolgozni éppen egy teljes munkahét után ráadásául úgy, hogy a. hétfő este telefonált: nem lenne-e gond, ha "kicsit" hamarabb kezdenék, mert melléklet lesz, és munka van. a kicsit hamarabb hajnali 9 (azaz Kilenc) órát jelentett, ami éppen öt órával korábbi időpont, mint amikorra egyébként járok. nem gond, s valóban: ez nem volt az. nem EZ volt az.
amikor nem te vagy a ludas, és úgy kapsz utolsó figyelmeztetést, hogy elsőt, másodikat (...) sokadikat nem kaptál,
és ezt sem neked mondják, hanem "másoktól" hallod, hogy demostmáraztán betelik a pohár,
akkor hiába dolgozol négy szemmel, igyekszel pontosan, szépen, ahogyan érdemes, úgyis meglesz az utolsó csepp. az, ami telíti a poharat.

de bakker milyen dolog ez?

ok és okozat

én: ha a te cipődben járnék, egészen biztos, hogy másként látnám a dolgokat.
nemén: ????? (+ hatalmasra kerekedett szem)
én: mert nekem nem 45-ös a lábam, és tuti, hogy minduntalan elesnék benne.

összezavarodott a világ az én hétfői mosolygásom nélkül is

na jó, beismerem, mosolyogtam. reggel. de csak éppenhogy. épphogycsak.
alig.
testem elönté, mint a zőrültzúgvabőgve.
láz.
nem a harminchat fokos,
hanem a majd' negyvenes.
bedugult orr
fájó-kaparó torok
miért is ne?
hiszen mától nem dolgoz,
szabadságon vagyok.

miért?

mért van az, hogy az ecetszag semmivel sem tüntethető el?
esetleg ecettel?
mint kutyaharapást szőrivel?

még ma van

hirtelen nem is tudom, milyen nap van/volt ma, mert dolgoztam, viszont vasárnapi fílinggel, de a hétfői újság helyett szombati készült... brrrr!
ez az (egyik) átka az egysimaegyforditott rendszerű munkának.

és valóban

amikor (ismét, merthogy tavaly is) a fejre állított karácsonyfa képét illesztettem be, nem tudtam, hogy VALÓBAN fejre áll majd ez a karácsony.

kezdődött a szentestével, mely inkább volt délután, mint szent, mindenesetre megadta az „ünneptelenítés" alaphangját.
igen, én voltam a hibás. ki más?
ha hibás valami, az én vagyok, ha hibázik valaki, az én vagyok, én vagyok a hiba és a hibázat egy személyben. mindig. mindig? nem biztos, de most én voltam. bevállalom, akár dr. csernusnál is.

a csendes éj, a mennybőla zangyal, a kiskarácsonynagykarácsony helyett b.zmegek, k.rvaéletek, b.dösp..ak és - ha már káromkodás, legyen súlya is! - az elmaradhatatlan lóf.szok fortisszimója zengett a konyhánkból.
sajnos.
és a néma csend honolt a lakásban, egy szó nem sok, annyi nem hagyta el egyikünk száját sem.

*********************************
aztán meg, mondanom sem kell talán, hiszen blogtoposz (jé, új szó?) a tegnapi nyári zápor-zivatar dörgéssel-villámlással huszon-akárhány fokkal - mínuszok, havazás, hóemberszagú tél helyett.

ha sejtettem volna, hogy a karácsonyt egyetlenegy képpel ennyire a feje tetejére állítom...

vallomás

bevallom, már nagyon unom a munka nélküli tétlenségre kárhoztatott napjaim.
nem mintha nem talál(hat)nék kellően tartalmas elfoglaltságot.
az lenne.
a baj annyi, hogy mindenhez szükségeltetik a jobb kezem is.
többé vagy kevésbé? ez mindegy, hiszen igen-igen fáj valamennyi apró mozdulat.

(igen, még az írás is!)

mint a kötésminta

pontosan úgy: egy sima, egy fordított, egy sima, egy fordított.
ma nem dolgoztam, holnap (23-án) fogok, szombaton ismét nem megyek be a céghez, vasárnap pedig de.