tudja, hogy miért lett ideges, szomorú, sőt talán még a hisztishülyepicsa jelző is illett rá.
csak nem értette. pedig mindent tudni szeret, sőt mintha róla rajzolták volna "a mindent tudni akarok" orosz rajzfilmfőhőst.
nőnap.
megszokta, hogy kisgyermekkora óta a fiúk kötelező jelleggel ugyan, de - akkor még nem védett - hóvirágcsokrot morzsoltak a padjára a suliban, jóval később az aktuális szerelme használta a kabátot virágpréselő szerkezetnek (mások meg ne lássák, hogy...!), az egyetem alatt (talán másodéven) az egyik prof. ezen a napon mondta nekik, mert a csoport lányokból állt, hogy „nem is tudom, mikor köszöntsem magukat, nőnapon, gyereknapon vagy anyák napján”, még később voltak, akik presztízskérdésnek tekintették, hogy hány csokor virágot kapnak, és irigykedve nézték a tanári asztalát, majd a mellette lévő asztalt is beborító illatozó virágtengert, bár ő mint lelkes ifjú tanerő nem ezt tekintette tanári munkája fokmérőjének, és folytathatnánk a sort, hogy az évek múltával hogyan változott meg a nőnaphoz való viszonya.
leginkább akkor vett ez gyökeres fordulatot, amikor kiderült, hogy a zura születésnapja is a nőnapon van, ugyanis ez volt a non plus ultra az addigi közönyén.
miért?
mert a figyelmet legalább ideig-évekig el tudta terelni a nőnapról, legalábbis otthon.
nem, nem azért, mert az a fajta nyálas-ajnározós viszony volt közte és a zura között. nem.
viszont sokéves házasságuk alatt elérte, hogy a férjétől nem kap (úgy bizony!), nem kap virágot.
objektív ennek az oka: MÁR nincs a lakásukban egyetlen váza sem, mert alkalmasint összetörtek, vagyis ő törte össze valamennyit, feszültséglevezetés ürügyén, de ez a szál máshová vezetne.
nőnap.
a munkahelyén jól érzi magát. úgy általában. mostanában akadnak ugyan néminemű gondjai, de kinek nem, és tulajdonképpen örül, hogy van munkája ebben a munkahiányos szép új világban.
akkor döbbent rá, hogy "ma nőnap van", amikor a terembe érve megcsapta az átható és igen tömény jácintillat, és igen, lent, a kávéautomata melletti üres szobában, ahol az új kerékpárokat tárolják, igen, mintha ott látott volna egy-két csokor virágot, hűsölés gyanánt, hogy ne hervadjanak el, míg a kolleginák hazaviszik.
"rendesek ezek a fiúk" – gondolta magában, és amikor a munkaasztalokon látta a lila-fehér-rózsaszin sokcsengettyűs illatbombákat, találgatta, vajon neki milyen színű jutott.
nőnap.
nem kellett sok idő ahhoz, hogy rájöjjön: neki semmilyent nem szántak a fiúk.
az nem fájt neki, hogy virággal nem tisztelték meg. hisz úgyis csak az illem meg a szokás.
nem az fájt neki, hogy nem
birtokol egy saját lila-fehér-rózsaszín jácintot.
az sem fájt neki, hogy az éppen érkező fiúk-lányok már szóvá tették, hogy vajh hová rejtette.
"nem. nem rejtettem" – válaszolta mosolyogva, de a szeme biztosan mindent elmondott volna annak, aki belenéz.
de nem nézett bele senki. csak mellé, mintha bele, így csak pszeudo szemtől szembe tekintetek vették körül.
ezért úgy érezte, hogy ő egy semmi.
mintha láthatatlan.
nőnap.
megértette, hogy újra kell gondolnia, és alaposan át kell értékelnie a munkahelyi kapcsolatait.
nőnap.
munkahelyi viszonyok. vagy iszonyok?
Babe. 
