"mert mindig minden a pszeudóról szól..."

ma
a Tanár Úr előadását hallgatós (hallgatós? szorgalmatosan jegyzetelős!!)
majdnem lebukós (de hála b.-nek, mégsenem)
délutánra is ott maradós (igaz, szigorúan kulturálódós)
oda- és visszaúton is lélekkiöntéses (eddig csakis b.-nek elmondós)
kicsit ötletelős
jó nap volt. pont.

az öt könyvről

Blogkedvenceimet nem tudom mindig naprakészen olvasni, de azért van egy-kettő, amire akkor is szakítok időt, ha egyébként nincs. szerinte a könyves játék mint lánc és egyébként IS szánalmas dolog.
Milyen szánalmasnak talált volna akkor, ha megjelölöm őt is, hogy sorolja fel a tavaly olvasott - valószinűleg - rengeteg könyv közül azt az öt darabot, amelyik először eszébe jut.

Pedig kíváncsi lettem volna az övéire is.
Nos, ennek ellenére (vagy éppen ezért?) továbbra is a kedvenceim egyike marad.

mai könyvajánló

MÁRAI Sándor
SZINDBÁD HAZAMEGY
Márai csaknem minden művében helyet kap a gyermekkorában megtapasztalt, biztos erkölcsi értékeken nyugvó világrend eltűnése felett érzett nosztalgikus, nemritkán fájdalmas búcsúérzés, legpregnánsabban az Egy polgár vallomásai című művében. A szerző e könyvében is - amellett, hogy emléket állít Krúdynak - egy letűnőben lévő életforma mikrovilágát rögzíti.

A könyv központi alakja az öregedő, megfáradt Szindbád, azaz Krúdy, s környezetében helyet kapó mellékszereplők (Bródy Sándor, Artur, a mesélő; a szakácsnők, pincérek, kocsisok stb), tulajdonképpen az egyik mesterének tekintett író világát megidéző figurák; ugyanakkor mind-mind sajátos típusai egy fokozatosan köddé váló korszaknak.

A törődött hajós, Szindbád számára a legszebb az életben "megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött".

Utolsó útjára indult Szindbád azon a májusi reggelen, amikor sorra számba vette a kedvezőtlen változásokat, ráébredve, hogy csakhamar "nem fog már többé kocsikázni, csak közlekedni", s hogy a új generáció reggelente már nem iszik eperpálinkát, s ha iszik, akkor is holmi koktélokat. Az egyre inkább iparosodó, modernizálódó Budapesten fájdalmasan átéli egy "civilizáció" elhalását, s öntudatlanul is mindinkább felsejlik előtte egy személytelen, elembertelenedő társadalom víziója.