és ez mi, ha nem véletlen?

az egyébként aligszólhármat új és ifjú munkatársamtól nemrégen tudtam meg, hogy a Mikulás egy kicsipici lánykát hoz nekik piros celofánzacskó helyett rózsaszín pólyában.
ma megkérdeztem tőle: „..., és hogy van a  mütyürke?”
mire ő nagy szemmel, döbbent hallgatás után, némileg dadogva: „De honnan tudod? Így csak mi szólítottuk eddig...”  

valószínűleg nem hallotta még a hírt: elégethetetlen boszorkány vagyok! :P

márai.s

„Talán eljön a pillanat, mikor elmondhatod, hogy az egészet akartad. Az egészet, az igazit, nem a pótlékot, a hasonlót, a mellékeset: az egészet, a boldogságot és az igazat, az igazságot, akármilyen félelmes és földközeli. Nem akartál az élet helyett valamit, ami csak hasonlít az életre.” (ezt Lorának ajánlom)

csak úgy, mert ma meg ilyenem van

„A gyerekkor egyik csapdája, hogy azt is érezzük, amit nem értünk, s mire értelmünk megemészti a történteket, addigra a szívünk már mély sebeket hordoz.”

(Carlos Ruiz Zafón)

szóláncreakció

óperenciántúlédesvízisiklószerszámháborúellenesség

találtam

"én az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok"

(by Geszti Péter)

nomármost: ez annyira frappáns és jól is hangzik. és én azt hittem, hogy értem.
de: rá kellett jönnöm, hogy talán mégsem annyira.
vagy mégis?

nem tudom, ma nagyon szőke voltam egész nap (vagyis tegnap, hiszen már _ma_ van!)

mai könyvajánló

MÁRAI Sándor
SZINDBÁD HAZAMEGY
Márai csaknem minden művében helyet kap a gyermekkorában megtapasztalt, biztos erkölcsi értékeken nyugvó világrend eltűnése felett érzett nosztalgikus, nemritkán fájdalmas búcsúérzés, legpregnánsabban az Egy polgár vallomásai című művében. A szerző e könyvében is - amellett, hogy emléket állít Krúdynak - egy letűnőben lévő életforma mikrovilágát rögzíti.

A könyv központi alakja az öregedő, megfáradt Szindbád, azaz Krúdy, s környezetében helyet kapó mellékszereplők (Bródy Sándor, Artur, a mesélő; a szakácsnők, pincérek, kocsisok stb), tulajdonképpen az egyik mesterének tekintett író világát megidéző figurák; ugyanakkor mind-mind sajátos típusai egy fokozatosan köddé váló korszaknak.

A törődött hajós, Szindbád számára a legszebb az életben "megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött".

Utolsó útjára indult Szindbád azon a májusi reggelen, amikor sorra számba vette a kedvezőtlen változásokat, ráébredve, hogy csakhamar "nem fog már többé kocsikázni, csak közlekedni", s hogy a új generáció reggelente már nem iszik eperpálinkát, s ha iszik, akkor is holmi koktélokat. Az egyre inkább iparosodó, modernizálódó Budapesten fájdalmasan átéli egy "civilizáció" elhalását, s öntudatlanul is mindinkább felsejlik előtte egy személytelen, elembertelenedő társadalom víziója.

találót találtam :)

"Jobb ébren, vagy az álomlátásos alvás szakaszában nem felébredni, hanem a következő alvási fázissal reszetelni az elménk álomzavartságát."
- milyen igaz es bolcs gondolat. s mint ilyen - termeszetesen nem is tolem származik! :) hanem SA-tól