karácsonyra

Tavalyi, de most is aktuális:

...emberes hónap: december. Köd, hó, hideg. Korai sötétség odakünn. Meleg? Idebenn. Már ahol. Kinek-kinek. Akinek van hol, ott. Akinek nincs, kincs egy zug is. Ismeretlen ismerősök. Ősök ünnepe, ó, karácsony! Óda. Csoda. Micsoda tett! Szeret. Szeretet. Szeretetünnep. Ajándék ez a nap. Azzá tesszük, ha akarjuk. Ha valóban úgy gondoljuk, hogy szeretnénk. Szeretni. Adni. Szeretetet? Is. Mert kell. Mert csak ez kell. Kellene. Szükség lenne rá. Nagyon-nagyon. Mint egy falat kenyérre. Melegségre. Mindennapi betevőre. Hogy legyen belőle. Mindenkinek. Karácsonykor is. Decemberben, emberien.

Lapszél

Ideje van mindennek, még a könyvmolykodásnak is! A gyorsan sötétedő napokkal eljött a kuckós, melegbe burkolódzós, könyvolvasásos estéké.
Ilyenkor belefeledkezel az olvasnivalóba, falod a betűket, nem érzel éhséget-szomjúságot, mert leköt, odaláncol, bilincsben tart a szöveg. Szinte együtt élsz a hőssel, vele örülsz-sírsz, küzdesz-kínlódsz és bízva bízol. Aztán meglepődsz: nincs tovább. Nem a regény ér véget, hanem a betűk fogynak el félúton. Hiányzik az utolsó rész. Dühöngsz, majd elmosolyodsz: olyan ez, mint az élet. Nem tudhatod, mi lesz a vége...

lapszél

Nagy ívben. Eddig is így tudtam, hogy így kell, és igenis jogosan háborogtam minap. Amikor egy autós szinte súrolta sarkam a zebrán, bevallom, kissé elbizonytalanodtam. Ám utánanéztem, körbeérdeklődtem a gépkocsis ismerőseimtől, akik engem igazoltak. A sofőr többszörösen is megsértette a KRESZ-t. Az a legkevesebb, hogy nem adott elsőbbséget a zebrán. Szabálytalanságát tetézi, hogy a balra nagy ív helyett igencsak kis ívben vette a kanyart, így majdnem elvitte a lábam, pedig a túloldalhoz már igencsak közel jártam. Mit ér a szabályozás, ha figyelmen kívül hagyják és tesznek rá? Ráadásul nagy ívben.

lapszél

„Ronda és finom” – emlékeznek még a reklámra? Nekem ez ugrott be, amikor a napokban a piros lámpánál várakoztam. Hőség volt, az a fehérnemű-rohasztó fajta. Sötétített üvegű, böhöm „tank” – ahogyan nemes egyszerűséggel nevezem a terepjárókat – érkezett mellém. Ablak leteker, sofőr kihajol. Nem csalódtam: az az izomagyú fajta. Autójából zene hallatszott. Döbbenet! Nem az a dumdum, dobhártya-beszakítós, agyat-betonba-döngölős. Soha nem jönnének rá, hogy mit hallgatott. Teljes hangerőn Orff Carmina Buranája szólt... „Ne ítélj elsőre!” – hogy az ismert szlogen első mondatát idézzem. mk

lapszél

– Anyu, te úgy nézel ki, mint egy tinédzser – mondta a kamasz lányka. Az anyja arcát egyszerre öntötte el a büszkeség és a szégyenkezés pírja. Hangjában a szférák zenéje és az aranyló napsütés keveredett, ahogyan válaszolt: – Köszönöm, drágám, nagyon kedves vagy! – Tudod, anya – folytatta a kiskamasz –, pont olyan vagy, mint az a srác a táborból, aki tele volt pattanással, és a haja is mindig csapzottan lógott a szemébe.

mk

UPDATE:
a tortenetben szereplo anyuka nem en vagyok. buszos story :)