felszállt a fehér füst

maradok!

vihar előtti csend

furcsa volt 3 szabadnap után pénteken a dolgozóban.
a máskor zsivajgó, de legalábbis egészséges munkazajtól hangos teremben egyedül  a légkondi hangja tűnt brutálisnak
meg a légkör.
de a főnök, akit Messiásként vártunk - hozzon bár rossz hírt -, nem jött vissza.
pedig jobb minél előbb túlesni az ilyesmin neki is. szerintem.
van, akik fogadást kötöttek: a két név, illetve a mikor mondja meg kapott opciókat.
nem fogadtam.
szomorú vagyok, hogy vannak, akik poénosra veszik ezt az emberi sorsokat meghatározó döntést.
pedig ők is lehetnek a kiválasztottak...
2 kollégát küldenek el.
lehet, hogy egyik én leszek? ez is egy opció...

robbanásveszély

jobb cím lett volna talán a tapintani lehet a feszültséget, de az össznépi para is hűen kifejezi azt a légkört, ami a cégnél uralkodhat...
holnap dolgozom hétfő óta először, így kimaradtam az egészből, és már "csak" az eredményre érkezem holnap (na ja, a szabadnap szépségei).
azon tűnődöm, hogy vigyek-e magammal egy halom nyugtatót, melyből szükség esetén bekapok majd egy-két szemet, vagy esetleg jobban járok ha a "Leszarom" nevű tablettából tankolok fel, és valóban úgy teszek a várható bejelentés után, ahogy azt a tabletta mondja...


mindenesetre izgalmas holnap elé nézek. nem csak én, a csoport is, hiszen lehet, hogy júliustól két emberrel kevesebbet számlál.


"Mondd, te kit választanál?"          

még szerencse..!

khm!
igen, ezer szerencse, hogy legalább az önkritikám egészséges, viszont én is az leszek. mármint egészséges.
bizonyíték erre, íme.

valami megszakadt

a pohár teljesen tele, sőt már annál is telibb, domború a teteje, kifolyik.
túlcsordul.
én most ezt tettem: nem fér belém több.
egy semmiség, egy röhejes apróság volt ma az utolsó utáni csöpp.
a lélek fura szerzet, egy idő után megszűnik befogadóképes lenni.

mai én

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek

azt abból tudom hogy szenvedek

abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek

felgyűlve benne rengeteg

olajos vastag fájdalom

és ez korántsem érdem

nem azért érzek mert jó vagyok

csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben

évekig hordozódik benne az a sok

alvadhatatlan érzelem

nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem
(Falcsik Mari: Feminin)

keserédes

kislánykoromban édesanyám mellett  kuktáskodva teltek a főzési előkészületek.
emlékszem, amikor azt a komoly és felelősségteljes feladatot bízta rám, hogy reszeljem le egy citrom héját a sütihez.

mi sem egyszerűbb ennél? - gondoltam, és jó rányomva a citromot a reszelőre teljes erőbedobással megoldottam a feladatot. kesernyés édesség sült ki a tepsiben.
az okokat kutatva anyukám rájött, hogy miért lett olyan, amilyen a máskor aromás süti: a citromhéjtól.
ugyanis a citromhéj alatti fehér rész keserű, én pedig azt is a masszába reszeltem.

és lőn világosság?

bevallom: sokáig csak feszítette a lelkem, sokat töprengtem, néha még talán könnyeket is ejtettem, mert nem értettem.
nem értettem, miért van az, hogy egy rosszkor, ámde ártatlanul feltett kérdés véget vethet a barátságnak.
nem oly' régóta meg  azon filózom, hogy vajon igaz barátság volt-e az, melynek egy rosszkor, ámde ártatlanul feltett kérdés véget vethet...

az én Caminóm...

akit érdekel, hogy' alakul(ok), mi történik velem, és mit teszek az Út érdekében, jöjjön ide!

lépésről lépésre

a leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik - valahogy így hangzik egy kínai közmondás.
nos ennek szellemében (is), no meg mert már régóta nagyon szeretném, egyre jobban pirosodik az elhatározásom, miszerint el kéne indulnom, és végig kellene járnom a Caminót.
igen. lenne mit végiggondolnom.
mikor lenne a legoptimálisabb szerintetek évszakidőpontilag?