kérdés

életünk 10 százalékát azok az események teszik ki, amelyek velünk történnek, 90 százalékát pedig az azokra adott reakcióink?

csak úgy

Amikor szeretek, 
a szívem dobbanását mindenki 
hallja körülöttem,
Amikor gyűlölök, 
szívem a fejemben dobol (ezért is fájhat),
Amikor majd meghalok, 
csak én nem fogom hallani,
de a szívem azokkal marad,
akik szerettek. 

labujjak külön-külön a zokniban, azaz lábtyű

szerdától szabadságon vagyok, csütörtökön megyek ismét dolgozni, és tulajdonképpen magam sem értem, hogy miért most írom ezt, de muszáj megtennem, különben mint általában a ki nem mondott szavak, beteggé vagy csúnyává tesznek (előbbi lehet egy hangszál- vagy gégegyulladás, utóbbi pedig egy-két, gyönyörűen vöröslő pattanás megjelenése, például, az orrom hegyén, azaz az arcom egyáltalán nem frekventált részén).

van nekem öt pár lábtyűm. ez önmagában nem hírérték, tudom jól.
ha azt mondom: 3 pár közülük többszínű csíkokból áll, míg a másik kettő csupán háromféle színű csíkos, még ez sem bír semmilyen szenzációval.
viszont ha elárulom, hogy az elmúlt héten 3 alkalommal volt rajtam egy-egy különböző szín-összeállítású színes darab, és hozzávesszük a munkahelyem nem éppen a jókedvről és a humorérzékenységről, illetve a nem megszokott dolgok toleranciájáról híres csapatát,
valamint azt, hogy gyermeki lelkületem okán igyekeztem minden, éppen jelen lévő munkatársnak megmutatni és a lábujjaimat meglepően jól széthúzva demonstrálni a lábtyű mibenlétét,  egészen meglepő reakciókat kaptam.
néhány ezek közül:

• "nem vagy teljesen komplett!"
• "öregem, ez... ez... most vicc???"
• "jajdejóóóóóóó, de aranyos!"
• "hülyeség. arra jó maximum, hogy a lábad jobban fázzon, merthogy az ujjaid külön vannak csomagolva"
• "nekem is  kell ilyeeeeeeeeeeen!"
• "feljelentelek zaklatásért, ha még egyszer megmutatod a zoknidat"  
• "vigyétek már innen, nem tudok dolgozni a röhögéstől!"
• "óbaszdmeg, totál megijedtem. de hogy a francba' t'od ennyire széthúzni a lábujjaidat?!"
• "ééééédes, mintha szivárványbékát látnék!"

viszont egy valami megtörtént: ha csak pár percre, másodpercre is, de mosolyogni láttam olyan kollégákat, akik egyáltalán nem erről ismertek.
már megérte!!

mert tetszik, és nem csak nekem

"megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött"

talaltam
tetszik. beidezem maganak

az új évre – mindenkinek

"Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben."
(Arany János)

áldott karácsonyt!

Ma úgy kén’, hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek
(Ady Endre)


ezzel az idézettel kívánok minden olvasómnak áldott, békés karácsonyi ünnepeket
szeretettel, 
oximoron   


hallga!:)

ünnep elé

a karácsony közeledtével válok egyre szomorúbbá és agressszívabbá. nem tudom, hogy ez ok-okozati összefüggésbe hozható egymással, viszont tény. és ez nagy baj! mióta anyukám meghalt, a karácsonyozás más jelentést kapott kis családomban. nem igaz: nem a jelentése változott meg, hanem a minősége.
a várakozás időszaka, gyertyák a fenyőkoszorún, a nagybevásárlás, a bejglisütés, a készülődés, az a pillangószárny-remegés a gyomorban, az izgalom, mely az ajándékkészítést övezi...
helyett
várakozás, pénzszámolás, előre megbeszélt "ezjóleszajándéknak?", műöröm, műfenyő, műbejgli, műmosoly, műkarácsony, műünnep.

nem lehetne, hogy elalszom, és csak akkor ébredek fel, amikor akarok? s ha nem akarok, akkor pedig egyáltalán nem.

most  nagyon úgy érzem, nem akarok. sem felébredni, sem karácsonyozni, sem élni...

vallomás

múlt héten szabadságon voltam, de az orrom nem dugtam ki az utcára
hangulatom mit sem változott
az lenne a legjobb, ha elrejtőzhetnék a tél elől
a gondolataim elől
ha elrejthetném önmagam

a múltba menekülés
megszokott dolog nálam
nem nehéz felidéznem arcod
emlékek
minden csodálatos volt
ha minden rossz volt is

a naptárba írt időpontok
a bennünket elválasztó változók egyenlete
az óramutatók visszafelé járnak

nagyon lassan

átváltoztatva bennünket
egyazon fa gyökereivé

egy év elmúlt

a gép már landolt. itt is, de ott is.
SMS nem érkezett.
miért vártam most is,
mint ki még sosem vétkezett?
a szerelemnek parancsolj megálljt,
ha nincs partner az érzésben
fényképét és a fájó hiányt
simogatva helyette a sötétben

szeretek valakit

valaki szeret
valakit szeretsz
kölcsönösen
egyidejűleg
s a megsértett szabályok listáján eggyel több lett
rövid és kevés az éj
a reggel skarlátvörös
fénnyel kél
mint édes füst marad számban az íze
s melege összes árnyalatára
emlékszik testem