2009. október 1., csütörtök

megérte nem álmosnak lennem


Harmadik lemezét mutatta be Japánban Harcsa Veronika

Japánban is megjelent harmadik albumát mutatta be Jokohamában, a távol-keleti országban jelenleg zajló Magyar Kulturális Fókusz programsorozatához kapcsolódva Harcsa Veronika szombaton, akivel a hazai közönség október 20-án találkozhat a Müpában.

A Japánban már visszatérő vendégnek számító fiatal dzsesszénekesnő az MTI-nek elmondta, hogy a Harcsa Veronika Jazz Quartet Red Baggage című lemeze áprilisban jelent meg Japánban. Főként ennek az albumnak az anyagát hallhatta a jokohamai Blue Motion bár közönsége a zenekar szombati kettős koncertjén, amelyeket szeptember 24-én tokiói fellépés követ majd. A kvartett nemcsak legújabb lemezéről, hanem előző két albumáról, a Japánban szintén kiadott Speak Low-ról és a You Don't Know It's You címűről is játszik számokat.

Harcsa Veronika és zenésztársai nem első alkalommal járnak Japánban, előző albumukat 2008 májusban mutatták itt be. A megérkezés akkor "kultúrsokk" volt, hiszen ez volt messze a legtávolabbi hely, ahová eljutottak koncertezni - idézte fel az énekesnő, hozzátéve: japán látogatásaik során helyi zenészekkel is találkozni szoktak.

Az énekesnő elmondása szerint a japánok nagyon nyitottak a jazzre, ezen belül a magyarországira is, így több magyar előadó - többek között Szőke Nikoletta vagy Kaltenecker Zsolt - is szép sikereket ért el a távol-keleti országban.
Harcsa Veronikát a magyar közönség legközelebb október 20-án, Budapesten, a Művészetek Palotájában hallhatja egy különleges filmkoncerten: "Márkos Albert zeneszerzővel együtt készítettünk zenét Mátyássy Áron Utolsó idők című filmjéhez, amely az idei filmszemlén - amellett, hogy fődíjat nyert -, megkapta a legjobb filmzenéért járó elismerést is. Ezt a munkát bővítettük ki az október végi fellépés kedvéért teljes koncertanyaggá, melyhez az alkotók gyakorlatilag újravágták a filmet, és egy egész estét betöltő vetítést csináltak belőle a koncertre" – említi az énekesnő.

(Forrás: MTI  2009.09.22.)

Nincsenek megjegyzések: