"Nem tudós könyv ez ... Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember.
De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember."
(Márai Sándor: Füveskönyv)
2010. január 24., vasárnap
miért?
mért van az, hogy az ecetszag semmivel sem tüntethető el?
esetleg ecettel?
mint kutyaharapást szőrivel?
Továbbra is áll a véleményem; "kiterítenek úgy is".
És emlékszem, hogy valamelyik este hagymát ettem a halhoz, hogy elnyomja a szagát. Így jobb? :-)
Más; szentimentális lávsztori huszonévesen. Így esett meg, csak a szagról jutott eszembe. 15 éves koromban az a kivételes helyzet állt elő, hogy két lány között kellett választanom. Persze, rosszul döntöttem. A "másik"ból azóta színésznő csperedett. Kevés ideje van a rajongókra, ezért röviden kellett vele közölnöm szándékaimat az öltöző előtt előadás után. Mondtam, hogy "szerelmesnek kellene már végre lennünk". Azt mondta, persze, "ez adott". Szemem felcsillanván: "Hát akkor ki kellene már mutatnunk végre". Mire Ő kacéran: "Alig várom". És ekkor közelebb hajolt. Kaptam egy igazi, rajongóknak járó puszit a fülem tövébe. Eztán ellillant. Minta aki ott sem volt. Nem is lesz. Csak a haja műillata ült meg egy darabig orromban, meg a ragyogó szemeitől is szikrázóbb csillámporos szegycsontja. Arra gondoltam, hogy kivinnén innen, beállnék vele egy zuhany alá, megmosnám testét, megmosnám más-illatú haját, aztán felöltözvén magamhoz húznám, belemarkolnék a hajába, ölelném, ölelném, s egy mély lélegzettel teleszívnám haja természetes illatával a tüdőmet. Érezném. ŐT. Közben pedig hagynám, hogy belemarjon a hátamba, s elzokogja vállamon végtelen, megismételhetetlen magányát.
2 megjegyzés:
Továbbra is áll a véleményem; "kiterítenek úgy is".
És emlékszem, hogy valamelyik este hagymát ettem a halhoz, hogy elnyomja a szagát. Így jobb? :-)
Más; szentimentális lávsztori huszonévesen. Így esett meg, csak a szagról jutott eszembe. 15 éves koromban az a kivételes helyzet állt elő, hogy két lány között kellett választanom. Persze, rosszul döntöttem. A "másik"ból azóta színésznő csperedett. Kevés ideje van a rajongókra, ezért röviden kellett vele közölnöm szándékaimat az öltöző előtt előadás után. Mondtam, hogy "szerelmesnek kellene már végre lennünk". Azt mondta, persze, "ez adott". Szemem felcsillanván: "Hát akkor ki kellene már mutatnunk végre". Mire Ő kacéran: "Alig várom". És ekkor közelebb hajolt. Kaptam egy igazi, rajongóknak járó puszit a fülem tövébe. Eztán ellillant. Minta aki ott sem volt. Nem is lesz. Csak a haja műillata ült meg egy darabig orromban, meg a ragyogó szemeitől is szikrázóbb csillámporos szegycsontja. Arra gondoltam, hogy kivinnén innen, beállnék vele egy zuhany alá, megmosnám testét, megmosnám más-illatú haját, aztán felöltözvén magamhoz húznám, belemarkolnék a hajába, ölelném, ölelném, s egy mély lélegzettel teleszívnám haja természetes illatával a tüdőmet. Érezném. ŐT. Közben pedig hagynám, hogy belemarjon a hátamba, s elzokogja vállamon végtelen, megismételhetetlen magányát.
Meglehet próbálkozni. A homeopátia is ezen az elven működik :)
Megjegyzés küldése