„csálészájú”

„csálészájú” - mondták ma rám, pedig nem is.
igaz, hogy amikor mosolyra húzódna, valahogy nem megy a jobb fölső ajkamnak az eddig megszokott módon, és az ivás sem az igazi, sőt amikor labellóztam az imént, szerintem a fél jobb arcomat is összemázoltam, még szerencse, hogy nem használok rúzst.
hiába no, ilyen az, amikor a zemberlány nem félévente jár fogorvosi ellenőrzésre, s ha szívére tett kézzel úttörőbecsszóra megmondja az őszintét, rá kell jönnie, hogy 5-6 éve nem ült fogorvosi székben, és nem tudja, mi az a „próbatömés” ( ?miért próba?), és miért két hét múlva kell visszamennie a rendes tömésért...

(tudom, tudom, vannak  az életben nagyobb gondok-problémák is!)

fájdalommentes

ma eggyé váltunk.
nem fájt, és tulajdonképpen semmit nem éreztem.
csak fröcskölt, spriccelt,
és olyan hangokat adott ki,
hogy beleborzongtam, sőt ezt teszem, ha valami hasonlót hallok.
igaz, nagyon készültem rá, féltem az egésztől.
de kár volt.
hiszen nem fájt, és tulajdonképpen semmit nem éreztem.
ma eggyé váltunk:.
az alkarom és a fogorvosi szék karfája.

hogy vagy?

–  kérdezték tőlem ma (ami ebben  a pillanatban vát tegnappá) a munkahelyemen, és meglepődtem: az öt kolléga közül kettő érdeklődve nézett rám a  kérdés feltevése után is.
ez vajon jó arány?

bonyolult

gondolunk valamire,
de olyant mondunk helyette,
ami egészen mást is jelenthet,
ehhez képest valamit csinálunk,
és csodálkozunk,
hogy miért lett belőle az, ami