szabadságon két hétig!

hát, legyen!
panem et circenses...
bár ez nem egészen hű metaforája annak az állapotnak, amit a magam mögött hagyott napok jelentenek majd az elkövetkezendő 10 munkanapban.
a kenyér biztosan meglesz (jelen esetben a munka a társamnak), abban pedig nagyon bízom, hogy cirkusz nem lészen.

rám pedig ma délelőtt gyomortükrözéses encsembencsem vár, és az egész hét szoros táncrendű orvoslátogatással telik majd. a fáradalmait max. az utána következő öt napban heverem ki. ha egyáltalán.  

dolgozni csak pontosan, szépen... érdemes?

hogy mért nem tudom befogni a számat, amikor érzem, hogy szavai az utolsó utáni cseppek?
és mért hagyom magam sodorni a feszültségspirállal egyre tovább és tovább, felhozva a bugyrokba rejtett vélt-valós sérelmeket?
és a többiek mért hallgattak, hiszen tudják, hogy nagyobbrészt nekem van igazam?

basszus, lehet, hogy kirúgattam magam...????

máris mikroméretű a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ma délután fél kettő körül a cégnél leszek.

csapatépítés

hétvégén csapat(le/fel/meg/át/rá/össze/összevissza/túl)építő* tréningen leszek.
még soha nem voltam ilyenen, valahol igenis nagyon, sőt szinte a gyermeki rácsodálkozás kíváncsiságával várom.

* = majd kiderül, melyik igekötő lesz a befutó! :)

update! az igekötő az át és az össze. szerintem. ma még.

napi morr

van az úgy - nálam sajnos elég sokszor -, hogy akkor jut eszedbe, amit mondanod  kellett volna, amikor már nem teheted.

nem, most - kivételesen! - nem Nyuszifülre és nem a félrecsúszott nyakkendős elvetélt szerelmekre gondolok, hanem mai ultrarapid időtartamú dialógusomra a főfőfőnökömmel.

mert amikor megkérdezte, hogy „Mé' fontos ez ennyire neked?” - olyasmit válaszoltam, hogy sajnos a magyar szak elvégzése önmagában még nem garancia a jó - horribile dictu! kiváló - helyesírási készségre, mire ő olyasmit somolygott, hogy bízzam csak rájuk, és már vissza is bújt a laptopjába, nekem pedig már a helyemre visszakábulatból ébredvén az jutott eszembe, hogy vajon miért nem mondtam neki azt, hogy "azébammeg, mert leginkább én fogok napi szinten vele dolgozni, és mert a te prémcsid is függ tőle ugyebár, nem beszélve a miénkéről".

bár lehet, hogy az eredeti válaszom taktikai szempontból is jobb volt.
de azért akkor is, na....!!!

kérdések

még csütörtökön akartam írni erről, aztán mégsem. most pedig mégis.
azon gondolkodtam akkor este, hogy mikor lennék jobb munkaerő, kolléga, önmagam, stb.

- ha az MTA szabályai szerint kizárólag "csak" javítanám az elém kerülő betűfolyamot?
- vagy ha értelmezve olvasok, és az előttem lévő szóhalmazokban lévő buktatókat elsimítva gördülékennyé teszem  kolléganőim/kollégáim opuszait?
- esetleg ha telefonon "zaklatom" őket egy-egy vélt/valós bakijuk okán?

mindenesetre mától egy hétig nem leszek betűfolyam- és szóláncközelben...
reszkess, bmb kolléga (is)!

hogy vagy?

–  kérdezték tőlem ma (ami ebben  a pillanatban vát tegnappá) a munkahelyemen, és meglepődtem: az öt kolléga közül kettő érdeklődve nézett rám a  kérdés feltevése után is.
ez vajon jó arány?

labujjak külön-külön a zokniban, azaz lábtyű

szerdától szabadságon vagyok, csütörtökön megyek ismét dolgozni, és tulajdonképpen magam sem értem, hogy miért most írom ezt, de muszáj megtennem, különben mint általában a ki nem mondott szavak, beteggé vagy csúnyává tesznek (előbbi lehet egy hangszál- vagy gégegyulladás, utóbbi pedig egy-két, gyönyörűen vöröslő pattanás megjelenése, például, az orrom hegyén, azaz az arcom egyáltalán nem frekventált részén).

van nekem öt pár lábtyűm. ez önmagában nem hírérték, tudom jól.
ha azt mondom: 3 pár közülük többszínű csíkokból áll, míg a másik kettő csupán háromféle színű csíkos, még ez sem bír semmilyen szenzációval.
viszont ha elárulom, hogy az elmúlt héten 3 alkalommal volt rajtam egy-egy különböző szín-összeállítású színes darab, és hozzávesszük a munkahelyem nem éppen a jókedvről és a humorérzékenységről, illetve a nem megszokott dolgok toleranciájáról híres csapatát,
valamint azt, hogy gyermeki lelkületem okán igyekeztem minden, éppen jelen lévő munkatársnak megmutatni és a lábujjaimat meglepően jól széthúzva demonstrálni a lábtyű mibenlétét,  egészen meglepő reakciókat kaptam.
néhány ezek közül:

• "nem vagy teljesen komplett!"
• "öregem, ez... ez... most vicc???"
• "jajdejóóóóóóó, de aranyos!"
• "hülyeség. arra jó maximum, hogy a lábad jobban fázzon, merthogy az ujjaid külön vannak csomagolva"
• "nekem is  kell ilyeeeeeeeeeeen!"
• "feljelentelek zaklatásért, ha még egyszer megmutatod a zoknidat"  
• "vigyétek már innen, nem tudok dolgozni a röhögéstől!"
• "óbaszdmeg, totál megijedtem. de hogy a francba' t'od ennyire széthúzni a lábujjaidat?!"
• "ééééédes, mintha szivárványbékát látnék!"

viszont egy valami megtörtént: ha csak pár percre, másodpercre is, de mosolyogni láttam olyan kollégákat, akik egyáltalán nem erről ismertek.
már megérte!!

logika

minél inkább remeg a kezem, annál többet iszom,
minél többet iszom, annál többet löttyintek ki,
tehát minél többet iszom, annál kevesebbet nyelek le...

tévedni emberi dolog. na de ekkorát?

az hagyján, hogy a céges női WC-ben már rám nyitotta az ajtót valamelyik kollegina, de hogy egy férfi tépje fel  oly nagyon sietve, hogy slicc-cipzár már lent, és éppen elővenni szándékozik a könnyeztetni kívánt kobráját...!
(és még én kértem elnézést!)
:)

SMS

azért van abban valami különleges, megmosolygogtató, már-már földöntúlian mágikus, hogy bé éppen akkor hívott, hogy érdeklődjön az "eredményről", amikor az SMS-t kreáltam. Neki.  

akut(tá vált) depressziós vagyok

nem értem, pedig szeretném megérteni. nagyon.
és mindenki  másnak nekem kell(ene) elmagyaráznom. de nem megy, nem tudom.
hiszen nem értem.
  

helloszia!

igen, kérem, ezt is meg kellett érnem:
a vasárnapi békaesésem = munkahelyi baleset, hiszen éppen oda igyekeztem.
a jegyzőkönyv felvételéhez pedig be kellett mennem ma a ceghez.
Tibo kollégam mivel fogad hangosan?

idezem: „Na, hogy megy már a balkezes seggtörlés?”

egy fél pillanatra talán megszűnt a szerkesztőségi alapzsongás, majd kipukkadt a röhögés.
először belőlem, majd a többiekből is.
nevetéstől fuldoklva válaszoltam neki: „édesdrágatibókám, én is nagyon szeretlek!”

jó is a jó munkahelyi légkör.

ha jó...

kivéve, ha az emberek nem kínjukban poénkodnak, merthogy újabban már ez megy.

ki marad? ki megy? mikor? miért?
(és ebben a vérzivataros helyzetben kellett nekem eltörnöm a csuklómat,
8, azaz Nyolc hét táppénzre kárhozatva magam.)
csoda-e, hogy félek?
félek, hogy engem is,
engem is elküldnek,
elküldenek, mert ...

mért is?

hát ez az, amit nem tudok meg, ha nekem is azt mondják majd, hogy szépvoltjóvoltköszönömennyi.
:(

kényszerpihenő

párbeszéd ma délután fél három körül:
főnököm: - Orsó vagy sing?
én: - Orsó.
főnököm: - Ajjó. Az minimum nyolc hét...
én: De én lerövidítem: max. három az a nyolc. :)

ebből kiderül, hogy a jobb kezem csuklója csücske eltört?

ezeket bal kézzel pötyögöm, egy ujjal.
csak éppen nem sikongatok, mint az egyszeri titkárnő...

hangulatjelentés

naphiányom van, vagy nem is tudom...
tegnap éjjel dörgött az ég, esett az eső.
rosszul ébredtem, borús az idő,
mint a hangulatom
miért?
a cégnél se jobb
mindenki búval szexuált
találgatás, susmus, ki marad, ki megy
kérdő, számonkérő tekintetek, mintha mi tehetnénk arról, hogy. pedig nem.
fagyos légkör,
fojtogató levegőtlenség
és szőke fürtjeivel ő sincs itt
talán mégse csak a nap az, ami hiányzik...

Update:
... és amikor bejött, még a nap is kisütött :)

khm!

„A siker titkát kutatva a képzésnek kétségtelenül nagy vonzerőt kölcsönözhet az oktatási szerkezet rugalmassága és hallgatóbarát jellege, a magas minőségi és szakmai követelmények, a képzési rendszerben az elmúlt években kiépített logisztikai és projektmenedzser szakirány és nem utolsósorban a versenyképes tandíj.”
„Ugyanakkor nem fognak csalódni a diákok, mert a képzés az egyéni érdeklődésre alapoz, ilyen értelemben személyre szabott, és erőteljesen gyakorlatorientált.”

„Az oktatás célja az, hogy olyan gazdasági, szervezési és vezetési ismeretekkel rendelkező szakembereket képezzenek, akik képesek a profitorientált szervezetekben menedzseri feladatokat hatékonyan elvégezni.”
***
„Ez pedig könnyen előfordulhat, mert ahogy az idén szinte minden gyümölcsnek alacsony volt a felvásárlási ára.”
„Az alma jelentős része a földön rohadt el. A hullást ott sem lehetett megakadályozni, ahol a termelők locsolták a fákat. Ennek ellenére az árak alacsonyak maradtak.”

22-es (ami eredetileg 18-as volt, tudtad?) csapdája

"Csak egy csapda volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot.
Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell."

gyász a házban

„Jézus végezni fog mindazokkal, akiket felelősség terhel azokért a csapásokért és felfordulásokért, amelyeket elszenvedett az emberiség. Míg el nem jön az az idő, addig a szenvedés egyik legfájdalmasabb formája a szeretteink elveszítése marad.”
(Jelenések 20:1-3)

és most is a vétlen a vesztes

András, nyugodj békében!

baráti mikrodialógus

- najóvan, látom: le se szarsz engem... :(
- deigeeeeeeeeeeennn!

költemény

„Nem vagyok lett,
Nem vagyok észt,
Böfi vagyok,
Osztom az észt.”
by gyula, lapszerkesztő (aki nem Böfi)

rögtönzött nevetőgörcs

ki hitte volna, hogy a "némi élénkülés tapasztalható a vonóhorgok piacán" *
– egy dögunalmas gazdasági oldal még unalmasabb cikkében található mondat –
megnevetteti, sőt hangos kacagásra készteti, mi több padlón fetrengésre hajazó röhögőgörcsös felszabadultságba kergeti b.-t?

* köszineked, bazmegbarta!