vajon ha másik ember volnék, lennék-e a saját barátom?
úgy vélem: igen. és ezt határozottan állítom.
bár valószínűleg olykor nehezen viselném a türelmetlenségem, a túlzott ragaszkodásom, a(z infantilizmusomból fakadó?) gyerekes kíváncsiságom, rácsodálkozásaim az élet megannyi csúf, szép, szebb és még randább részletére, a hirtelen haragom....
de szeretném magam ezekkel a rossz tulajdonságaimmal együtt, és mindezek ellenére is.
mert a barátom lennék.
(és ha a kérdést te teszed fel magadnak, mi a válaszod rá?)