az azért jóérzéssel tölt el – mondhatnám úgy is: mosolyog a lelkem –, hogy tegnap "hajnali" 10:57-kor (igen, délelőtt!!) egy (ex)kollégám ébresztett. :)

nemcsak az a jó ebben, hogy nagy nehezen felébredtem, hanem maga a tény: a telefonhívás.
no meg az ok: nem akarja, hogy depressziós legyek (honnan tudja vajh, hogy képes lennék rá?), és mennyire sajnálja, hogy történt, ami..., és inkább menjek ki az arborétumba, úgyis olyan szép az idő.

erre én mit teszek?
visszaalszom, és kb. fél egykor ébredek arra, hogy ffúúúrrrrrrrrrrnak! ütve fúró géppel, mi mással?
ettől teljesen felébredtem.

csak akkor fogtam fel, hol jártam, amikor már hazaértem. az arborétumból!