MÁRAI Sándor
SZINDBÁD HAZAMEGY
Márai csaknem minden művében helyet kap a gyermekkorában megtapasztalt, biztos erkölcsi értékeken nyugvó világrend eltűnése felett érzett nosztalgikus, nemritkán fájdalmas búcsúérzés, legpregnánsabban az
Egy polgár vallomásai című művében. A szerző e könyvében is - amellett, hogy emléket állít Krúdynak - egy letűnőben lévő életforma mikrovilágát rögzíti.
A könyv központi alakja az öregedő, megfáradt
Szindbád, azaz Krúdy, s környezetében helyet kapó mellékszereplők (Bródy Sándor, Artur, a mesélő; a szakácsnők, pincérek, kocsisok stb), tulajdonképpen az egyik mesterének tekintett író világát megidéző figurák; ugyanakkor mind-mind sajátos típusai egy fokozatosan köddé váló korszaknak.
A törődött hajós, Szindbád számára a legszebb az életben
"megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött".
Utolsó útjára indult Szindbád azon a májusi reggelen, amikor sorra számba vette a kedvezőtlen változásokat, ráébredve, hogy csakhamar
"nem fog már többé kocsikázni, csak közlekedni", s hogy a új generáció reggelente már nem iszik eperpálinkát, s ha iszik, akkor is holmi koktélokat. Az egyre inkább iparosodó, modernizálódó Budapesten fájdalmasan átéli egy "civilizáció" elhalását, s öntudatlanul is mindinkább felsejlik előtte egy személytelen, elembertelenedő társadalom víziója.
