apa

ma se tudom az igazi es valos okat, szuleim miert valtak el alig masfel eves koromban, holott annakelotte nyolc evet vartak ram.
elkeserit a tudat, hogy nem kellettem annak az embernek, akire minden lanygyerek istenkent tekint. apa, apu, edesapa... pedig ezeket a szavakat igen gyakran mondogattam, mantrazva, hatha akkor eljon hozzank es elmegyunk valahova. az se lett volna baj, ha "csak" hozzajuk, ahol egy masik anyuka es a (fel)testverem lakik, de legalabb velem lett volna! de nem.

vasarnapi gyerek lettem, es a kethetenkenti lathatas rendszertelen terminusu, kiszamithatatlan, gyakran tobb honapos apamegvonassa valt. elutazott, nem ert ra(m), dolga akadt. megertem. most mar. de akkor, gyerekfejjel nem tudtam toleralni mindezt. meg azt sem, hogy ha az utcan veletlenul osszefutottunk, kutyafarokcsovalva rohantam oda hozzajuk, de a testverem a kozteren nem minosult annak, a masik anyuka pedig tuntetoleg kettonk - apu es a feltesestverem - koze allt. ertetlenul szipogtam ilyenkor, egyre kevesbe ertettem a felnottek dolgat. anyukam probalta menteni a menthetot, megmagyarazni a megmagyarazhatatlant, de nagyon keves sikerrel.

emlekszem olyan esetre, hogy leultem az ajto ele a fonott kisszekembe, es vartam. most majd biztosan eljon az apu. de nem. aztan - surgetve az idot, leroviditve a terbeli tavolsagot - a lepcsohazkapuba alltam, az kozelebb van az utcahoz, hatha arra jar, es akkor a nyakaba ugorhatok. nem jart arra.

dac, keseruseg, harag, szeretet. "gyulolok es szeretek", konnycseppek, veszekedes anyuval, ertetlenseg, tehetetlen duh, gyomorgorcs. elfojtas.

ha arra gondolok, hogy lassan otven eve egy varosban elunk, es nem talalkozunk, furcsallhatnam, de nem teszem. nem, mert tudom, h. egeszen mas az utvonalunk, a jart utunk.
pedig el kene hagyni ezt legalabb egy kicsit a jaratlanert, mig nem keso, es a vegallomashoz nem erkezunk.

megprobaltam. igaz, felnott fejjel, talan meglehetosen rosszkor. anyukam korhazba kerult, hosszu ideig fekudt bent, nyar volt, dögmeleg, es mar alig-alig beszelt, egyszer aztan teljesen erthetoen megszolalt: "latni szeretnem az apadat". igaz, mar a nev (apa) emlitesere is osszeszorult a gyomrom, de megigertem neki, hogy megszervezem a randit.
este otthon telefonalas: tudakozo. hurra megvan a szama! remego kezzel es meglehetos belso felsszel nyomkodtam a gombokat, nem vette fel. hivtam kesobb, masnap, harmadnap, egy het mulva. es sikerult. elmondtam anyukam kérését. talan semmit nem mondott, kattanas.

masnaptol maniakusan kerdezgettem a noverkeket, hogy jart-e anyukamnal egy galambősz idosebb ur. egyenvalaszuk: nem, sajnos nem.
en pedig nem hittem el. nem akartam elhinni, hogy egy haldoklo utolso kereset ne teljesitsek.
igen, haldoklo. mar szinte nem beszelt, tole hiaba kerdeztem, hogy volt-e nala az apam, nem tudott valaszolni, talan fel se fogta a kerdest.

szenvedett. sokaig, sokat es nagyon. szenvedtem en is nagyon. mar-mar - onzo modon? - azt kertem az egiektol, hogy vegyek magukhoz, mert nem tudtam nezni a kinlodasat, fajdalmait enyhíteni pedig még kevesbe.
ehhez kepest még sokaig elt. elt? vegetalt. csak a szeme, az maradt a regi.
volt, mikor a zuram poenjain nevetett. vagy csak en lattam ezt?

a temetes intezesekor a viragokat megrendelni igyekeztunk a parommal, mikor eszrevettem: apam a kispiacon arult, talan gyumolcsot. feketeben voltam, megkerdeztem, volt-e bent anyunal. valasza csak egy kerdes, de maig el bennem. hangsulyanak sulya volt/van/lesz: " Minek mentem volna?"

nem olyan regen felvettem a kapcsolatot a feltestveremmel (apai reszrol fél), titokban abban bizva, hogy sikerul talalkoznom veluk. hiaba. genjeink a magas kor megeresen kivul jokora adag makacssagot is hordoznak. "elkestel..., hamarabb kellett volna..., most mar inkabb nem akar talalkozni veled".

nincs bennem harag, dac, gyulolom es szeretem.
de el nem sirt konnyem tenger, a fajdalom kibogozhatatlan csomot kot a gyomromra.

tehetetlen vagyok, de tiszteletben tartom kereset, es mar tudom, hogy soha nem ismerem meg a valodi okat annak, hogy miert kellett nekem apa nelkul felnonom...

... es hiányzik nekem egyre jobban. Ő. az apam.

(ha van valami oteleted a megoldasra, kommentelj, vagy irj mailt, pls! koszonom)