2008. szeptember 10., szerda

Sharon, 9/11 (Hungarian version)

Sharon
Nem, nem Sharon Stone-ról van szó! Azt is írhattam volna, hogy „-sari”. Ez ugyanis a nickje. Hogy mindenki értse, miről is írok: az egyik számítógépes beszélgetős csatornán egy időben gyakori vendég voltam én is. Itt ismerkedtem meg „-sari”-val.
Azt, hogy valójában mi a neve, mit csinál és hogyan él, csak jóval később tudtam meg. Akkor, amikor már napi kapcsolatban álltunk. Szárba szökkenő barátságunk egyik pillére a gyermek utáni minden akadályt leküzdő vágy, míg a másik az a feltétlen bizalom volt, amit sokan nem értenek meg, ha az interneten kialakuló barátságokról van szó. Nem tudom megmagyarázni, miért éreztem magamhoz oly közelinek éppen őt, mint ahogyan azt sem értem, Sharon miért éppen engem tisztelt meg azzal, hogy elmondta (pontosabban: leírta) minden apró mozzanatát annak a magánjellegű harcnak, melynek célja a jövő reménysége, boldog házasságuk koronája: az egészséges gyermek volt.
Sharon 36 éves. Hatesztendősen került ki Amerikába, diplomata-csemeteként. Ott járta ki az összes elképzelhető iskolát. Első szerelem, második, majd a sokadik. Házasság, beteljesült boldogság. De valami hiányzik mar 6 éve …! És akkor most, amikor már mindketten lemondtak a saját, közös gyerekről; amikor elindították az örökbefogadás – még a tengerentúlon is csikorgó kerekű – gépezetét, nem mernek hinni a szemüknek: a terhességi teszt pozitív! Ezért volt hát a levertség, a fáradékonyság, a hirtelenjött vérszegénység! Öröm, ujjongás, az a levél, melyben csupa nagybetűs a babát várunk mondat!
Együtt örülök velük. Lám, mégis vannak csodák – mondogatom, és szinte érzem a reggeli hányingereket, a pocaklakó első rúgását. Látom magam előtt az örömkönnyektől csillogó szemű férjet is, aki – miután megtudta, hogy a pici jövevény kislány lesz, és valamilyen csodamasinéria segítségével háromdimenziósan is láthatta – hirtelen ötlettől vezérelve mindent megvett a szupermarketben, ami rózsaszín csak a keze ügyébe akadt.
Sharon is boldog, hiszen már csak négy hét van hátra a papás szülésig. Szülünk – mondogatja a levelekben, ugyanis mindketten járnak a kismama-tanfolyamra. És milyen érdekes: a szülés várható időpontja október 10., az én születésnapom! Igaz, ők ezt nem tudták, a kicsit mégis Claire-nek szolítgatták, ha hozzá beszéltek. Márpedig -sari leveleiből világossá vált számomra, hogy rengeteget beszélgetnek vele, énekelnek neki, becézgetik.
Szeptember 10-én arról írt, hogy már nem dolgozik. Készülnek a baba fogadására, már megvették a babaszobát is!
Utóiratban említette meg, hogy másnap beszalad a munkahelyére elintézni egy-két dolgot, de csakis Tommal, mert Claire egyre nagyobb, mozgékonyabb és követelőzőbb: nagyon kíváncsi már a világra, és ugyebár szülés előtt alig egy hónappal nem árt, ha az apuka is vele van!
Sharon lelkiismeretes munkaerő. Amit megígér, mindig megtartja.

A World Trade Center 84. emeletén dolgozott …

6 megjegyzés:

szindbád írta...

ne maaaaar - hagyjuk a halottakat a holtaknak...

smilimano írta...

ugyammá, szindbad, hiszen hagyom én oket, de attól még emlékezni szabad rajuk, ugye?

en is szeretem magat! :)

m írta...

Ó, ez döbbenetes írás, smilimano. Még nem találkoztam senkivel, akinek közvetlen kapcsolata lett volna azzal a történéssel. Nagyon emlékszem arra a napra. Szerda volt.

smilimano írta...

m, en ugy emlekszem, aznap kedd volt, viszont amikor megtudtam, tudom, vasarnap volt...

Igen, ennyire "kicsi a vilag!" :(

pipacsvirág írta...

Csak olvasgatlak. Végre van egy kis időm. És ez a történet... Nagyon szívenütött. Arra gondoltam, legalább boldogan haltak meg. És a hitem szerint egy másik életben teljesül be az életük...
Részvétem.
Pipacsvirág

sq írta...

ez igaz történet? ugyanis nem találtam 36 éves sharon nevű nőt a halottak listáján.

http://www.cnn.com/SPECIALS/2001/memorial/lists/by-age/index.html

van egy 37 éves, aki a 100. emeleten túl dolgozott...
amúgy ahonnan tudtad meg?
nagyon bírom ahogy írsz! :)