Láttam. És ő is emberből van.
Még akkor is, ha olykor valóságos
(btw honnan lehet tudni, hogy valóban olyan-e, merthogy hálistennek nemigen látni)
sátáni mosoly
(mit mosoly? inkább vigyor, hiszen a vicsor azért más)
ül az arcán.
Beszélgetés közben bal kezével bal combjat simogatja, halkan szól, már-már mormol.
Nem folyt vér, nem zsigerelt ki senkit (annyira!), és nagyon-nagyon ott volt.
Ott. A topon.
Minden szavát száraz szivacsként szívtam magamba;
mint sivatagi virág, ha pár csepp eső éri,
vagy a hajnali harmatból nyer szomjenyhítő nedűt.
A színházterem minden helyén ültek.
Lora, kár, hogy nem voltál ott te is!
2 megjegyzés:
örülök, hogy elmentél! nagyon örülök. és kíváncsian várom az élménybeszámolót!
oo a Dokival én is szembesültem már élőben. Hát nekem megfagyott néha a vér az ereimben tőle, de pont ezért szeretem amilyen, mégha egy drasztikus állat is néha. Ő a Csernus és kész, félisten:)
Megjegyzés küldése