2009. október 12., hétfő

egy év elmúlt

igen, már két napja betöltöttem az 51. évem, és immár az ötvenkettediket (egek! kimondani is szörnyű, legalábbis nehéz!) taposom.
ám nem tudom, leírni még ma sem, amit akkor éreztem.
akkor = október tizedikén.
vagy amit most érzek az „akkor” kapcsán.
pedig itt ülök a gép előtt már jó ideje, de nem megy.
Mért?
nem, nem azert, mert annyira sok minden történt, hogy képtelen lennék csokorba szedni.
sőt nem is a nap kronológiáját (mert ezt aztán főleg nem) akartam leírni.
ellenben:
az impressziókat, a hangulatokat, az érzéseket, az élményeket, a meglepetéseket, a „véletleneket”, a cinkos összemosolygás(oka)t, az összes furamicsodát, és természetesen a nemszeretem dolgokat is, amik október 10-én, az 51. születésnapomon történtek velem.
képtelen vagyok erre.
még.
ám ez a bejegyzés az ígéret önmagamnak, hogy valamikor 
lesz majd egy „poszt”posztom arról, milyen is volt.
nem azért, hogy a múlton rágódjak. nem! (pedig de?)
hanem hogy tisztábban lássak sok mindent.
mert én én voltam aznap, én én vagyok most, és én én leszek holnap.
bár mégiscsak más.  

7 megjegyzés:

KisVirág írta...

Akkor is, bárhogy is, de minden jót és szépet kívánok Neked! S hidd el, lehet Te nem úgy élted meg, ahogy szeretted volna, de a képeket elnézve egy cikkben :) nem úgy tűnsz, mint aki elfáradt! Szép vagy, üde és ha nem is teljes, de kicsattanó! Ezt egy Nő mondja egy Nőnek :) Boldog születésnapot! :)

Viola írta...

Boldog születésnapot kívánok én is! :)

Babi néni írta...

Boldog születésnapot kívánok én is!

kacskaringopia írta...

Isten éltessen még legalább ennyi évig!:-)

Bóbita írta...

Minden szépet kívánok Neked, Isten éltessen egészségben sokáig! Éljenek a mérlegek :)

Agnes. írta...

I wish You a belated Happy Birthday!
(lattam, hogy csatoltal, koszonom:)

oximoron írta...

Lányok,
nagyon koszonom Nektek.
meghatodtam. komolyan.