labujjak külön-külön a zokniban, azaz lábtyű

szerdától szabadságon vagyok, csütörtökön megyek ismét dolgozni, és tulajdonképpen magam sem értem, hogy miért most írom ezt, de muszáj megtennem, különben mint általában a ki nem mondott szavak, beteggé vagy csúnyává tesznek (előbbi lehet egy hangszál- vagy gégegyulladás, utóbbi pedig egy-két, gyönyörűen vöröslő pattanás megjelenése, például, az orrom hegyén, azaz az arcom egyáltalán nem frekventált részén).

van nekem öt pár lábtyűm. ez önmagában nem hírérték, tudom jól.
ha azt mondom: 3 pár közülük többszínű csíkokból áll, míg a másik kettő csupán háromféle színű csíkos, még ez sem bír semmilyen szenzációval.
viszont ha elárulom, hogy az elmúlt héten 3 alkalommal volt rajtam egy-egy különböző szín-összeállítású színes darab, és hozzávesszük a munkahelyem nem éppen a jókedvről és a humorérzékenységről, illetve a nem megszokott dolgok toleranciájáról híres csapatát,
valamint azt, hogy gyermeki lelkületem okán igyekeztem minden, éppen jelen lévő munkatársnak megmutatni és a lábujjaimat meglepően jól széthúzva demonstrálni a lábtyű mibenlétét,  egészen meglepő reakciókat kaptam.
néhány ezek közül:

• "nem vagy teljesen komplett!"
• "öregem, ez... ez... most vicc???"
• "jajdejóóóóóóó, de aranyos!"
• "hülyeség. arra jó maximum, hogy a lábad jobban fázzon, merthogy az ujjaid külön vannak csomagolva"
• "nekem is  kell ilyeeeeeeeeeeen!"
• "feljelentelek zaklatásért, ha még egyszer megmutatod a zoknidat"  
• "vigyétek már innen, nem tudok dolgozni a röhögéstől!"
• "óbaszdmeg, totál megijedtem. de hogy a francba' t'od ennyire széthúzni a lábujjaidat?!"
• "ééééédes, mintha szivárványbékát látnék!"

viszont egy valami megtörtént: ha csak pár percre, másodpercre is, de mosolyogni láttam olyan kollégákat, akik egyáltalán nem erről ismertek.
már megérte!!