ezmiez?

"...hogy kezdj el szelíd zenét hallgatni, beszélj halkan, és fogj bele valamilyen lassú, ritmikus mozgásba..."

nem.nem. semmi szex! főleg nem szeretkezés... (sajnos!!)

aki kitalálja, mi ez, annak küldok egy szelíd zenét :)

ezmiez?

"A tárgyak hű rabszolgáink, akik végleg hatalmukban tartanak" (Horváth Imre)

előkerült a szekrény aljából egyetemistakorom egyik jegyzete (igen, még megvan talán az összes), és ahogy felemeltem, egy kb. tétel nagyságúra vágott papírcetli esett ki belőle a fenti szöveggel.

ugyehogyugye?

vissza a múltba

[kak karábliki f fózduhe kruzsát, jáblaki kak zjábliki na gyéreve drazsát. stob' nye mjőrzli na gyéreve, daváj, szjegyím ih szkaréje...

nem sikerult a végére szögletes bezáró zárójelet tennem, nem értem, miért. mint ahogyan az sem világos előttem, hogy miért nem a valós dátumot írja ki a blogger. ezt 23:53-kor irtam, szombaton, szept. 20-án.

PEDIG ezt a versikét majd' 40 éve tanultam, és ötöst kaptam rá az első oroszórák valamelyikén.

és most eszembe jutott... hiába, mégiscsak örgeszem. :)

anyukam emlekezete

tegnap sirtam a fodrasznal. az anyukakrol beszelgettunk eppen, es tudom, miert - mert rossz nelkule, es hianyzik nagyon! - egyszer csak elbogtem magam...

azt mondjak, a konnyek jok, a konnyek hasznosak, a konnyek kimossak a fajdalmat. az enyhen sos viznek olyan hatasa van, mint a morfiumnak. enyhiti a fajdalmat – testit-lelkit egyarant. aki elnyomja erzeseit és visszafojtja a sirast, magat csapja be.

a konnyek kimossak a lelek homokjat. ha ez így van, en egy homokszem nelkuli sivatag vagyok.

"ami volt, az mindig megmarad.
nem azert sirok, ami elmult,
azert gyujtok gyertyat,
ami elmaradt" (Karoly Amy)

erzelemtoredekek, 3. (várakozás)

vartal te mar valamit nagyon, valamit sokaig?

ugy, hogy minden egyes masodperc turelmetlenseggel szabdalt oranak tunjek, mely millionyi labaval, millio labanak millionyi karmaval szabdalja a belsod?

talan furcsallod a kerdest, mert még nem erezted talajvesztettnek magad. nem ugrottal fejest orvenybe, nem kostoltad a kavargo, iszapos homok izet, nem tudod, milyen az, ha nincs mibe kapaszkodnod. azaz tudsz arrol, h. van kapaszkodo, de nem talalod. varsz, erzed, hogy halad az ido, de ugy tunik, korulotted minden mozdulatlan. bebuksz a csonak ala. tudod, hogy ki kellene kecmeregned a jo tizenot meter mely vizbol, azzal is tisztaban vagy, hogy meg kene kapaszkodnod a csonak oldalaban, izmaid elernyednek, es nem talalsz kiutat. raadasul fejed irgalmatlanul belevered a ladik aljaba, mennyezetet erzel magad folott, amit nem lehet attorni, alatta pedig mar suru es fojtogato, a levego utolso elvezheto molekulai is kiszorulnak tudodbol, elszamolsz mindennel es mindenkivel, am mielott vegkepp eltunnel a melyben, akkor a sodras hirtelen elhajtja fejed folul a csonakot, napfenyt erzekelsz, majd levegore jutsz...

arcod elobb ketsegbeesett, majd remenykedo, es par pillanattal kesobb

felkialtasz: letezel!

ilyen az, ha sokaig es nagyon varsz valamire, aztan hirtelen megkapod.

a felocsudas utani pillanatokban feloldodik a turelmetlensegben toltott napok uledeke, ezek a percek felelesztenek, mint az elso szippantasnyi levego, amikor feljossz a viz alol.

aztan termeszetesse valik minden, es a varakozas egyszer csak elolrol kezdodik...

erzelemtoredekek, 2. (szilankok)

ugy latszik, a hiu bolcselkedes leple alatt meddo kiserletnek, kilatastalan probalkozasnak tunik kapcsolatot keresni a dolgok es a jelensegek kozott.

a foghijas emlekezet mindannyiszor alaposan megnyirbalja az ember lehetosegeit. igaz, olykor szarnyakat ad az abrandozonak, gyakrabban azonban kegyetlenul elebe terpeszkedik mindazoknak, akik a megtortent dolgokbol valamilyen osszefugges kihamozasaval kuszkodnek.

Hogyan lehetseges megis az, hogy az ember szinte megszallottkent kapaszkodik az emlekeibe? kabitja veluk magat, mint egy drogfuggo, pedig az emlekek sokszor csunyan elbannak vele. elszakitjak a jelentol, ugyanakkor makacsul tavol tartjak a valos multtol is. lebego allapotba kenyszeritik jo idore, mignem egyszer csak visszazuhan a jelenbe. meglehetosen kellemetlen erzes ez, napokig hasogat benned, s nem tudod, mi van veled.

ennek ellenere az emlekek taplalnak teged is: vonatok hunyorgo fenyszoroi, autok fulserto fekcsikorgasa, integeto vagy eppen a nyelvet rad olto kisgyerek, furt szolo, amit kaptal egy szamodra kedves embertol, Tisza-part, ertelen szilva az ut menti farol, a hajnali harmat mezitlabadra tapadasa, csiklandozo pillangok, borig azas...

allando onamitas. mindig es mindenkor onamitas, semmi egyeb.

kut, melybe bele kell zuhannunk, oldalarol hideg mohat, feny utan sovargo gazt szednunk.

labunkat ijedten visszarantani a jeges vizbol, majd ismet belenyomni, ki tudja, még hanyszor, egyre novekvo kejerzettel.

sok mindent akartam neked mondani.

latod, nem megy.

toredekek jutnak csak eszembe. megannyi szilank: csak arra kepes, hogy folsebezzen, es vedekezesul magam kore rakjam oket...