2008. november 10., hétfő

Lapszél


Ideje van mindennek, még a könyvmolykodásnak is! A gyorsan sötétedő napokkal eljött a kuckós, melegbe burkolódzós, könyvolvasásos estéké.
Ilyenkor belefeledkezel az olvasnivalóba, falod a betűket, nem érzel éhséget-szomjúságot, mert leköt, odaláncol, bilincsben tart a szöveg. Szinte együtt élsz a hőssel, vele örülsz-sírsz, küzdesz-kínlódsz és bízva bízol. Aztán meglepődsz: nincs tovább. Nem a regény ér véget, hanem a betűk fogynak el félúton. Hiányzik az utolsó rész. Dühöngsz, majd elmosolyodsz: olyan ez, mint az élet. Nem tudhatod, mi lesz a vége...

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

ilyet már éreztem.. :(

a túlkoros naiva írta...

dejókisposztvoltez:)

oximoron írta...

Linda, de miert lettel :( ?

oximoron írta...

tulkoros,
ugyehogyugye? :)