2008. november 9., vasárnap

A mának éljünk, vagy a holnapnak?


"Élj a pillanatnak!"
"Élj úgy minden nap, mintha az lenne az utolsó!"

… csak kettő azokból a bölcsességekből, amiket nap mint nap hallhatunk.

Bizonyos mértékig egyetértek ezekkel.

De a jövőnk tervezése a lét szinte megoldhatatlannak tűnő része.

A rám nehezedő nyomás alatt volt idő, amikor magam sem tudtam, mit tegyek.

Végső soron a jövőbe vetett hit az, ami nem hagy nyugodni.
Akár a 22-es csapdája:
- vajon akkor találtam meg önmagam, amikor elhagytam a lakhelyem, és máshová költöztem?
- vagy akkor bukkannék _valódi_ magamra, ha az országot hagynám el?
Nem tudom a választ. Az egyiket már próbáltam. A másikhoz talán kevés vagyok. És jön a "szokásos" hárítás: nincs rá lehetőségem, pénzem...
A napi taposómalom, a fáradhatatlanul pörgetett mókuskerék vajon minden fáradságot megér?

Az álmok természetesen változ(hat)nak, de közülük a legfontosabbnak rendelkeznie kell(ene) egy célra fókuszáltsággal: azzal a tudattal, hogy a beteljesülés már közvetlen közel van.

Ezt szem elől téveszteni éppen olyan, mintha eltűnne az egyetlen iránymutató: az alagút végén pislákoló fény...

2 megjegyzés:

SA írta...

Az én felfogásom más. A Jóisten beleteremtett egy állapotba. Ez egy nagyon szabad mozgástér, mégis kivágyakozunk belőle. Pedig benne van minden, amire vágyhatunk, és amikor eljön az ideje mindent meg is kapunk. Csak azt a belső szemünket nyitva kell tartani, és észrevenni, mindenütt, mindenben megtalálom magam. Itt is, most is. Egy fűszálon jobban el lehet csodálkozni, mint egy párizsi úton. Csak attól függ az egész, mit fogadok be a fúszálból, és mit Párizsból.

bskaad írta...

nice picture