holiday után

ma már január 24. van!
és én csak
várok
várok
várok
... de meddig leszek még képes
mindig csak
várni
várn
vár
vá
v
?

nyígás Singularis 2-ben

ami kiszámítható, nem mindig unalmas
a vágy nem jelent szerelmet
ha melletted van, biztos, hogy közel is áll?
az új nem mindig izgalmas
és a másé sem biztos, hogy jobb
a messzi nem mindig jelent távolit
a mindentudás még nem tesz bölccsé
az igazság ismerete nem jogosít fel arra, hogy mások fölé helyezd magad  
a problémát felismerve még nem oldod meg azt  
bár a múlt és a jövő közt, de biztos, hogy a jelenben élsz? 

kérdés

életünk 10 százalékát azok az események teszik ki, amelyek velünk történnek, 90 százalékát pedig az azokra adott reakcióink?

csak úgy

Amikor szeretek, 
a szívem dobbanását mindenki 
hallja körülöttem,
Amikor gyűlölök, 
szívem a fejemben dobol (ezért is fájhat),
Amikor majd meghalok, 
csak én nem fogom hallani,
de a szívem azokkal marad,
akik szerettek. 

labujjak külön-külön a zokniban, azaz lábtyű

szerdától szabadságon vagyok, csütörtökön megyek ismét dolgozni, és tulajdonképpen magam sem értem, hogy miért most írom ezt, de muszáj megtennem, különben mint általában a ki nem mondott szavak, beteggé vagy csúnyává tesznek (előbbi lehet egy hangszál- vagy gégegyulladás, utóbbi pedig egy-két, gyönyörűen vöröslő pattanás megjelenése, például, az orrom hegyén, azaz az arcom egyáltalán nem frekventált részén).

van nekem öt pár lábtyűm. ez önmagában nem hírérték, tudom jól.
ha azt mondom: 3 pár közülük többszínű csíkokból áll, míg a másik kettő csupán háromféle színű csíkos, még ez sem bír semmilyen szenzációval.
viszont ha elárulom, hogy az elmúlt héten 3 alkalommal volt rajtam egy-egy különböző szín-összeállítású színes darab, és hozzávesszük a munkahelyem nem éppen a jókedvről és a humorérzékenységről, illetve a nem megszokott dolgok toleranciájáról híres csapatát,
valamint azt, hogy gyermeki lelkületem okán igyekeztem minden, éppen jelen lévő munkatársnak megmutatni és a lábujjaimat meglepően jól széthúzva demonstrálni a lábtyű mibenlétét,  egészen meglepő reakciókat kaptam.
néhány ezek közül:

• "nem vagy teljesen komplett!"
• "öregem, ez... ez... most vicc???"
• "jajdejóóóóóóó, de aranyos!"
• "hülyeség. arra jó maximum, hogy a lábad jobban fázzon, merthogy az ujjaid külön vannak csomagolva"
• "nekem is  kell ilyeeeeeeeeeeen!"
• "feljelentelek zaklatásért, ha még egyszer megmutatod a zoknidat"  
• "vigyétek már innen, nem tudok dolgozni a röhögéstől!"
• "óbaszdmeg, totál megijedtem. de hogy a francba' t'od ennyire széthúzni a lábujjaidat?!"
• "ééééédes, mintha szivárványbékát látnék!"

viszont egy valami megtörtént: ha csak pár percre, másodpercre is, de mosolyogni láttam olyan kollégákat, akik egyáltalán nem erről ismertek.
már megérte!!

mert tetszik, és nem csak nekem

"megélni még egyszer a májusi reggelt, megfürdetni arcunkat a sistergő tavaszi napfény illatában és gőzeiben, s tudni, hogy az élet mögöttünk van és semmi nem fáj már többé igazán, a nők hazudhatnak, amit akarnak, a férfiak rabolhatják a pénzt és törhetik a fejüket gonosz mesterkedéseiken, s mi közben tudjuk, hogy az élet közömbösen megy tovább, velünk és nélkülünk, s mindaz, amitől szenvedtünk, eloszlik az időben és a napsütésben, mint ahogy eloszlik a májusi fény érintésére a reggeli köd a Duna fölött"

talaltam
tetszik. beidezem maganak