valami megszakadt

a pohár teljesen tele, sőt már annál is telibb, domború a teteje, kifolyik.
túlcsordul.
én most ezt tettem: nem fér belém több.
egy semmiség, egy röhejes apróság volt ma az utolsó utáni csöpp.
a lélek fura szerzet, egy idő után megszűnik befogadóképes lenni.

mai én

nő vagyok: gondolkodom de nem abból tudom hogy élek

azt abból tudom hogy szenvedek

abból hogy mint valami tartály telik bennem a lélek

felgyűlve benne rengeteg

olajos vastag fájdalom

és ez korántsem érdem

nem azért érzek mert jó vagyok

csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben

évekig hordozódik benne az a sok

alvadhatatlan érzelem

nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem
(Falcsik Mari: Feminin)

keserédes

kislánykoromban édesanyám mellett  kuktáskodva teltek a főzési előkészületek.
emlékszem, amikor azt a komoly és felelősségteljes feladatot bízta rám, hogy reszeljem le egy citrom héját a sütihez.

mi sem egyszerűbb ennél? - gondoltam, és jó rányomva a citromot a reszelőre teljes erőbedobással megoldottam a feladatot. kesernyés édesség sült ki a tepsiben.
az okokat kutatva anyukám rájött, hogy miért lett olyan, amilyen a máskor aromás süti: a citromhéjtól.
ugyanis a citromhéj alatti fehér rész keserű, én pedig azt is a masszába reszeltem.